Sziasztok! Láttam, hogy páran olvastátok a történetet, amit megkönnyeztem. Komolyan, köszönöm, hogy érdekel titeket, úgyhogy nem húzom sokáig az időt, itt a második fejezet!
(Nem erőltetem a kommentelést, és olyat sose vezetek be, hogy 'x komment után jön csak rész', de ha gondoljátok írjátok le a véleményeteket, mert kíváncsi vagyok rájuk, tényleg:))
Nagy hévvel rontottam be a szobámba és szorosan a fehér faajtónak simultam, hogy senki se tudjon bejönni. Nem mintha bárki is akarna. Annyira szerettem volna, hogy Harry ne emlékezzen rám, hogy féltem, ha még jobban próbálkozom, más is meghallja a gondolataimat. De ez hamar kiderült, hogy koránt sincs így, és nem csak ő emlékezett arra, hogy hogyan végződött a tegnap éjjel, de Zayn is rákérdezett, hogy nem ismerem-e azt a lányt, akivel számot cserélt. Mutogatott, hogy hamarabb kitaláljam, de a segítsége nélkül is rekordsebességgel jöttem rá, hogy Jennára gondol, akivel, ha jobban belegondolok, nem is vagyok olyan jóba. Jó, egy-egy szórakozóhelyet együtt derítünk fel - tegnap kivételesen szerencsések voltunk -, de egyébként meg van mind a kettőnknek a saját kis társasága.
- Ühm... - hunyorgott Harry, mikor a konyhában álltam teljes életnagyságban. - Az ott nem az én ingem? - vakargatta a tarkóját és közben sejtelmes mosolyra húzta a száját. Ekkor jöttem rá, hogy még sem volt annyira részeg tegnap, mint hittem.
- Megjöttünk! - kiáltotta újabb két idegen, akik naivan, kitárt karokkal tették meg a konyha és az előszoba közötti távolságot. Ekkor lépett be - mint utólag megtudtam - Liam és Niall is, de egy gyors 'hello' után már futottam is fel a szobámba. A lábaim olyan gyorsan falták a lépcsőket, hogy vissza se fordultam, pedig lett volna okom rá, ugyanis Harry a nevemen szólított. Egy másodperc töredékéig átfutott az agyamon, hogy beszélnünk kéne arról, de amikor apa hangját meghallottam, valahogy nem volt kedvem egy szál ingben és bugyiban előtte feszengeni.
A szobámba visszaérve megint hallottam, hogy pittyeg a telefonom, úgyhogy most már muszáj volt megtalálnom. Végül az ágyam melletti éjjeliszekrény alatt találtam meg, és nem is volt sok időm csodálkozni, hogy hogy került oda, ugyanis a vonal túloldaláról egy ideges hang üvöltötte le a fejem. Az edzőm volt az.
- Alisha, hol a fenében vagy? - érdeklődött nem túl finoman. - Már tíz perce várok rád, az Isten szerelmére!
- Kérek még tíz percet és ott vagyok - hadartam, de nem vártam meg az újabb idegkirohanását, hanem sietősen magamra kaptam találomra egy pulcsit és egy nadrágot (kép) és rohantam újra le a lépcsőn. Szerintem a bemelegítő köröket meg is tettem ezzel.
- Hová-hová, kisasszony? - hallottam egy dorgálás szintjét megütni próbáló hangot, s mikor felnéztem, láttam meg, hogy a mellkas, amibe belementem, az Louisé.
- Bocsi, de rohanok - váltottam témát és kikerülve őt próbáltam eljutni a bejáratig.
- Alisha, hova mész? Szükségem lenne rád - ért utol apa és megpróbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem. - Te jobban értesz a nyelvükön, mint én. Segíthetnél rendet csinálni közöttük. Niall már majdnem megette a hűtő tartalmát, Harry nem képes leszállni a mobiljáról - mily meglepő, tettem hozzá magamban.
Éreztem, hogy a helyes az lenne, ha itt maradnék, de mivel nem tudtam dönteni melyik a kínosabb, így inkább vettem egy nagy levegőt és apát otthagyva egyedül elmentem az edzésemre. Már lassan tíz éve teniszeztem, de csak két éve kerültem újra a versenyzők közé kisebb kihagyás után, mikor megműtötték a térdem. Minden időpontot, amit egyeztettünk az edzőmmel, köteles voltam betartani, különben rajtam bosszulja meg. Apa elérte a hatását, mert miközben vezettem, egész végig a lelkiismeretemmel kellett megküzdenem.
A teniszpálya és az otthonom közötti útvonal most a szokásosnál kihaltabb volt, mint szokott, úgyhogy tíz perc alatt oda is értem. Pár lézengő lány egyből kiszúrt, én meg nem értettem mire ez a felhajtás. Két-hármas csoportokban köröztek, majd amikor megláttak, összesúgtak. Alig láthatóan összeráncoltam a szemöldököm és egy apró vállrándítással letudva, bementem az öltözőbe, átöltöztem (kép) és rohantam a pályára, ahol az edzőm az órájának a számlapját kopogtatta. Kissé idegesnek tűnt.
- Alisha, komolyan mondom, még senkire se kellett ennyit várnom - oktatott ki, majd odafordult a műanyag asztalhoz és levett róla egy magazint. Meglepődtem, mióta olvas az edzőm szennylapot? És ami ennél is borzasztóbb volt...
- Miért vagyok a címlapon? - kérdeztem kikerekedett szemekkel és kikaptam a nő kezéből az újságot. Olvasni kezdtem.
A One Direction szívtiprója, Harry Styles (18) legújabb éjszakai kalandja a gyönyörű Alisha Johnsonnal (17) Úgy tűnik, hogy Harry sosem fog kinőni a felelőtlen tinédzser szerepéből és vígan bocsátkozik újabb egy éjszakás kalandokba. A hétvégén éjjel futott össze a mindössze egy évvel fiatalabb Alishával, akiről, mint megtudtuk a Johnson's Studio alapítójának lánya. A Funky Buddha tulajdonosa nem nyilatkozott, ahogy semelyik érintett sem. Szerencsénkre egy szemfüles tanú azonban velük tartózkodott a helyszínen. Elmondása alapján Harry és Alisha együtt távoztak a bárból, ám Alishán volt egy fehér férfi ing, míg partnerén csupán egy kabát. A szemtanú azt is elárulta, hogy bár a füsttől nem lehetett jól látni, egész éjszaka együtt múlatták az időt. A csapatból csak hárman voltak jelen Harryn kívül, Louis (21) Doncasterben tartózkodott, feltehetőleg párjával, Eleanor Calderrel (20).
- Hát ez remek - sziszegtem. Tényleg mérges voltam, és leginkább magamra, amiért nem láttam át a helyzetet. Amikor bemutatkoztak, már akkor tudnom kellett volna, hogy nem lenne szabad túlzottan közelednem felé. Az alkohol annyira befolyásolt, hogy a tegnap ránk - vagyis inkább rájuk - várakozó paparazzik sem zavartak.
- Amikor bementem reggel az egyik pékségbe, ezt találtam az asztalon - mondta az edzőm. - Remélem nem keveredtél semmi olyanba, amit később megbánsz - biccentett és próbált úgy viselkedni, mintha az anyám lenne. Sose értettem, hogy miért jó, ha felveszi a rettegett stílusát, hogy kikövetelje a tekinteteket, de néha meg annyira jó fej tudott lenni. Legtöbbször, amikor látta, hogy ideges vagyok vagy feszült (és az esetek többségében a családi okok miatt), ő volt az, akinek kiönthettem a szívem.
Ezután nem sokat foglalkoztam a többiekkel, a lelátó lassan kezdett megtelni nem csak edzésre várakozó lányokkal, hanem idegenekkel, akik próbáltak feltűnésmentesen videózni vagy fényképezni. Ami viszont magát a teniszt illeti, hát... szépen fogalmazva kijöttem a gyakorlatból, miután az ősszel ez az első tréningem, és ugye az egész nyarat Amerikában töltöttem a rokonaimnál, nem nagyon volt időm edzeni. Szerencsére tolerálták a bénázásom és rajtam kívül a pályán lévő lány se alázott le annyira, maximum pár ponttal. Nem kérdezett a lelátón bámészkodókról, amiért nagyon hálás voltam. A pálya szélén ültem a padon és gondoltam, hogy elmegyek levedleni az izzadt melegítőm, de Ava jött vissza.
- Azt hittem elmentél.
- El akartam - helyesbített. - De a bejáratot eltorlaszolják idegenek. Képzeld, mindegyiknek van a kezében egy-egy papír One Direction felirattal. - Nevetve fejezte be a mondandóját, mintha ez vicces lenne. Valójában a reakcióm kívülről higgadtnak látszott, belülről sikítottam. És most hogy fogok hazajutni? - tettem fel a költői kérdést magamban.
- Alisha, hol vagy már? - hallottam apám hangját a vonal túloldaláról. Kicsit idegesnek tűnt, megértem.
- Itt ragadtam a pályán, mert pár száz rajongó azt hiszi, hogy velem vannak a fiúk - adtam a számomra tök értelmes magyarázatot, de ez sem volt elég.
- Miért hinnék, hogy veled vannak? - értetlenkedett apa, mire én csak kifújtam a levegőt.
- Az nem fontos.
- Azt hiszem, a legjobb lesz, ha érted megyünk.
- Mi? - kerekedett ki a szemem. - Nem gondolhatod komolyan, apa! Ha idejöttök, azzal még nagyobb lesz a tömeg. Vagy csak te vagy... Halló? Úgy tűnik letette - mondtam csak úgy Avának, aki az újságot lapozgatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése