Sziasztok! Hú, először is, végre őszi szünet!:) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon vártam ezt az egy sulimentes hetet - egészen addig, amíg fel nem adtak nekünk egy csomó házit. Ti mivel töltitek a szünetet? Hasonlóképp tanulással, mint én, vagy gondtalanul pihentek? :) A részről annyit, hogy a cím mindent elárul és szerintem ez a rész lett az eddigi legjobb - még ha csak a negyedik is, haha. Fülig érő mosollyal írtam, és közben izgultam, hogy mit fogtok hozzá szólni. Remélem annyira fog tetszeni nektek, mint nekem. Xx
Mit csinál? Miért történik ez velem? - nem is tudtam figyelni semmi másra, fel-le járkáltam a szobámban. Az ablakon bejövő csípős levegő se tudott bántani. A gondolataim, amik szépen lassan felemésztettek, egyre csak Ő körülötte forogtak. Sose gondoltam volna, hogy van olyan személy a Földön, akinek látványától, érintésétől, vagy csak a puszta gondolatától ez történik velem. Pedig megtörtént. Szívem egyre hevesebben vert, ahogy a lehelete csiklandozott. Még mindig éreztem azt a bizsergető érzést a fülcimpáimon. De ez nem én vagyok! - keltem a saját védelmemre. Amióta megszülettem, egy határozott, magabiztos és független nőt próbáltak a szüleim nevelni belőlem, amit idő előtt abbahagytak, tekintve, hogy apát - amióta megjelent a háznál a mostohaanyám, Gabi - nem nagyon érdekelt mi van velem. Talán most jött el az idő, hogy kiálljak magamért minden tekintetben és tényleg váljak azzá a lánnyá/nővé, akivé akarták, hogy legyek.
Harry elment, miután a fiúk felhívták, hogy a rajongók csak gyűlnek és gyűlnek, ők meg nem akarják otthagyni őket. Így még jobban belesüppedtem saját gondolataim párnáiba, ahonnan nehezebb volt a felállás, mint gondoltam.
Lehunytam a szemem, de az idill azonnal tovaszállt, mert a telefonom csörgött. Egy rég nem látott ismerős mosolya köszönt vissza rám a képernyőről.
- El! - köszöntem bele, fülig érő vigyorral a telefonba.
- Rég nem hallottam rólad semmit... - csilingelő hangja azonnal visszahozott minden régen együtt töltött perc emlékét a szívembe. De hiányoztak azok az idők a bentlakásosból. - Egészen mostanáig, nagylány - folytatta. - Minden oké veled? - hangszíne átváltott anyáskodóba, amit utáltam, mert a tanácsai mindig jók voltak, de a büszkeségemnek köszönhetően sosem fogadtam meg, utána meg hallgathattam az 'én megmondtam' szöveget.
- Hát zajlik az élet - felálltam az ágyamról és a nyitott szekrényajtóra szerelt tükör elé léptem. - Visszajöttél Manchesterből?
- Igen, a hétvégén itt vagyok. - Hallottam, hogy a háttérben csipog az autó riasztója, úgyhogy gondoltam a városban van. - Hé, nincs kedved összefutni? Itt vagyok a belvárosban, van egy kis elintézni valóm, de utána ihatnánk egy kávét.
Ha nem ismertem volna, akkor is tudtam volna, hogy önelégült mosolyra húzódik a szája. Egy kávéval mindig le lehet venni a lábamról, úgyhogy természetesen igent mondtam. Úgy próbáltam öltözni, hogy Eleanor mellett én is ugyanolyan divatosan nézzek ki, de mégse árnyékoljam be a ragyogását. Ismervén régi barátnőmet, úgy öltöztem, hogy a kávé után nem szabadulok el egyszerűen, ezért egy peplumos felsőt választottam, és egy sima farmernadrágot, hogy ne feszengjek két számmal kisebb szoknyában, amiben csak behúzott hassal tudok járni (kép).
Egy órával később London belvárosának egyik Starbucks kávézójában találtam magam, ami most szokatlanul üresnek tűnt. A sarokban, a bambusznádakból összetűzött elválasztófal mögött ültünk. Eleanor a szokásos White Mocha-t kérte, én pedig egy karamellás Frappucinot szürcsölgettem. Először csak átbeszéltük az elmúlt két év eseményeit, amikor nem is találkoztunk vagy hallottuk egymás hangját. Igaz a mondás, miszerint két legjobb barátnál nem számít, hogy mennyi időt töltenek külön, mert ha találkoznak, ugyanott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Örültem neki, hogy felvették a Manchester University-re és bejutott arra a szakra, amire már gyerekkora óta áhítozik. Felemlegettük a régmúlt történeteit, amikor kirúgattam magam a bentlakásosból, mert úgy gondoltam, hogy a lázadásomhoz ez is hozzátartozik, aztán El kikönyörögte, hogy fontolják meg, és végül visszavettek, mert a magatartásom példamutató volt. Egészen az édesanyám haláláig. Földre esett állal hallgattam végig, hogy már fél éve együtt van Louis Tomlinsonnal, ugyanis nekem erről halvány gőzöm se volt. Állítólag Harry mutatta be őket egymásnak - mily meglepő, tettem hozzá magamba. A saját szerelmi élete helyett másokét egyengeti.
- Éééés - nyújtotta hosszabbra a kérdést Eleanor, így rögtön tudtam, hogy mi fog következni. -, mi ez a dolog közted meg Hazza között? Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudom - ivott egy kortyot a kávéjából -, szólók, hogy ezzel volt tele az újságos stand.
- Tudok róla. Az edzőm tudatta velem, hogy reméli nem csináltam valami nagy marhaságot - forgattam a szemem, mintha ma már sokadszor kellene beszélnem róla.
- És csináltál? - felvonta a szemöldökét, mint valami testbeszéd, nem csaphattam be, olyankor csinál ilyet, ha sejt valamit az igazságról.
- Jó, talán kicsit megismerkedtem vele - lesütöttem a szemem és a félig üres átlátszó poharamat vizslattam, amire ráírták a nevem és egy szívet is kaptam mellé. - A női mosdóban - mondtam ki halkan.
- Ezt nem hiszem el, Alisha Johnson, neked aztán van mit a tejbe aprítanod!
Ezen megdöbbentem, ugyanis ahelyett, hogy dorgáló lett volna - mint mindig, ha valami rosszat csináltam -, valójában lenyűgöző hangnemében kezdett el nekem beszélni, hogy ezt aztán sose gondolta rólam. Mondtam, egy feslett nőszemély lettem, aki még most is őrlődik a saját hülyesége által kreált érzései között.
- Tudod, bírom Harryt, nagyon rendes srác, csak a nőket, nos... - megint kortyolt egyet, míg én doboltam a lábammal. - Nem bírja elkötelezni magát irántuk. Sosem bírta a kötöttséget meg a kompromisszumokat.
- Igen? - most én kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, ugyanis délután az a 'beizonyítom neked...' mondat, nem úgy hangzott, mint aki fél feladni a szabadságát, hanem épp ellenkezőleg. Talán most szánta el magát irántam.
Eleanorral még megettünk egy muffint, nem hagyhattuk ki, mert az orrunk előtt rakták a pultba és még forró volt. Kifizettük a tartozásunkat és elindultunk a ködös londoni utcákon céltalanul. Megálltunk egy-egy kirakat előtt és hallottam, ahogy El agya kattog, éppen készíti a kívánságlistáját. Úgy viselkedtünk, mint két gyerek, akik élvezik ezt az eső előtti csendet. Az utcákon nyüzsögtek a fiatalok csoportjai, ezért mi is kedvet kaptunk egy kis mókához. Az első szimpatikus bárba betértünk, aminek bejárata felett hatalmas neonnal van kiírva, hogy Trafique. Rendeltünk két csokoládés martinit, ami elsőre gusztustalanul hangzott, de egyébként irtó finom volt, úgyhogy jöhetett a következő kör. A helyre egyre csak több és több ember tért be és kezdett frusztrálni a kis légtér. Kezdtük elengedni magunkat és a zene ütemére táncoltunk. Nem tudom, hol hagytam Eleanort, de láthatólag jól szórakozott, mert két pasi is a nevét kiáltotta. Már amennyire hallottam a hangokat a basszustól, ami szétszakította a dobhártyáimat.
Hirtelen valaki mögém csapódott, akinek parfümje inkább fullasztó volt, mintsem izgató. Derekamon éreztem mindkét kezét, ami erősen markolta a felsőm fodrait. Próbáltam udvariasan szétbontani a karjait, de nem engedte. Megfordultam és már határozottabban néztem a ködös kék szemébe. Megcsapott az alkohol bűze, úgyhogy egyből vágtam, hogy részeg.
- Kösz a táncot, de mennem kell.
Elindultam El felé, aki szintén elszállt egy kicsit az alkoholtól, de egye-fene, nem fogom beköpni, elvégre azzal a céllal találkoztunk, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Még ha csak egy kávéra is hívott meg a legjobb barátnőm. Felkaptam mindkettőnk táskáját és határozottan kezdtem el tolni őt a tömegben a kijárat felé. El sem hiszem, hogy kettőnk közül én vagyok a józan. Az emberek még mindig tömörültek be, miközben a DJ a Top Of The World zenei alapját nyomta.
- Menjünk vissza, Al, kérlek! - Eleanor kitárt karokkal indult meg felém, de telitalpúja nem bírta el részeg súlyát, úgyhogy nekem kellett megtámasztanom.
- Nem, mennünk kell hazafele. Azt hiszem ma nálam alszol - kötök kompromisszumot. A biztonsági őr átengedett minket az arany kötél alatt, úgyhogy végre fellélegezhettem. Épségben kijutottunk, azt hiszem. A füstöt is vágni lehetett odabent, úgyhogy igazán jólesett a tüdőmnek egy mélyet szippantani a hűs október esti levegőből.
Három fekete kabátos alak követett minket, legalábbis a paranoiámnak betudtam ezt, úgyhogy Eleanorral karöltve kijutottunk egy forgalmasabb útra, ami keresztezi az Oxford Street-et.
- Azt hiszem, fel kéne hívni Lou-t - kezdte barátnőm, de a mondatot se tudta befejezni, rohant a legközelebbi kukához. Remek! Legyek én a megmentő, holott a szokásos szereposztás nálunk az, hogy engem mentenek meg. Még mindig láttam a szemem sarkából a három fekete kabátos alakot. Az egyiket felismertem, az volt, aki bent a klubban köd fátyolos tekintettel próbált felszedni tánc közben. A gyomrom liftezett az adrenalinszintemmel együtt és remegő kézzel kutakodtam a táskámban. El visszajött és kivette kezemből a fekete táskáját.
- Nem hittem volna, hogy két ilyen gyönyörűség ilyen hamar távozik a klubból - szólt az egyik, aki a kék szemű mögött állt felvett pózban. Keze a kabátzsebébe volt csúsztatva, hogy megvédje a hidegtől.
- Fiatal még az éjszaka - folytatta a másik. Hátráltunk egy lépést. Az út forgalmas volt, de a sötétben csinálhattunk bármit, senki se vett volna észre minket.
- Erőszakos vagy, mondták már? - a kék szemű akinek mellesleg szexinek találtam volna a borostáját, ha nem tudtam volna, hogy milyen hátsó szándékai vannak. - Szeretem az erőszakos nőket - mormolta és elém lépett. Tekintete csillogott az autólámpák villódzó fényeitől. Egyik kezét a derekam köré fonta, a másikkal pedig intett az egyik haverjának, hogy a barátnőm még szabad.
- Ezek szerint félsz a visszautasítástól. - Próbáltam nem mutatni mennyire félek, pedig esküszöm, a térdeim már az összecsuklás hatásán voltak. Mit csinálnék egyedül három férfi ellen és a legjobb barátnőmmel, aki szenved a részegségtől? - Nem sűrűn történik meg veled, igaz?
- Nézzenek oda - nevetett fel, de aligha jóízűen, mert az alkoholtól rekedtebbnek tűnt. - Eddig még nem, és most se fognak - tekintetét egyenesen rám szegezte, belenézett mélyen a szemembe. Kedvem támadt volna tökön rúgni, ahogy a filmekben, de azzal csak olajat öntenék a tűzre.
A válla mellett láttam, hogy Eleanor mögött ott áll a másik és a táskájának zsebeiben kutat. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy El a telefonját a zsebében tartja, és ez most sem volt másképp. Kerestem a tekintetét, amit megtaláltam az egyre sűrűsödő ködből. Bólintott egyet alig láthatóan, míg a kezével szöszmötölt a zsebében.
- Ebben nincs semmi értékes - A férfi, aki mellette állt, átdobta a táskát a másiknak, hogy ő is átkutassa, hátha kihagyott valamit.
- Akkor legalább hadd hívjunk meg egy italra titeket, lányok - gúnyos vigyorra húzta a száját. Hiába tiltakoztam, rángatni kezdett vissza a sötét utcába, ahol végigszenvedtük magunkat Ellel. Barátnőm nem volt ideges, mindvégig vigyorgott én meg kiguvadt szemekkel néztem rá. Nem, egyáltalán nem találtam nevetségesnek a szituációt, miszerint három - valószínűleg középkorú - férfi megpróbált minket leitatni, hogy aztán kihasználjon.
Egy éles füttyszó hasított a levegőbe a hátam mögül, amikor mind az öten megpördültünk a tengelyünk körül.
Harry és Louis, mögötte Liam, Niall és Zayn jöttek gyorsítva, mint valami elfuserált filmjelenetben, csakhogy ez most nagyon is valóság volt.
- Megmenekültünk - suttogtam magamnak és hálát adtam... kivételesen Eleanornak, ugyanis ekkor esett le, hogy S.O.S. üzenetet küldött Louisnak. Még jobban szorította a karomat. - Elengedhetnél - mondtam nem is túl udvariasan, de még mindig könyörögve.
- Vigyázz, mert hölgyekkel vagy, nem egy darab hússal - mondta gúnyosan Louis.
- Jöttetek megmenteni őket? Milyen hősies - nevetett kárörvendően. - Csak egy italra akartuk meginvitálni őket, aztán szabadon távozhattak volna - a borostás barom ellépett mellőlem, de jelezte, hogy maradjak, mintha azt kéne tennem, amit mond.
- Akkor hívj meg mindannyiunkat és utána tárgyalhatunk - Zayn hangja rekedtes volt. Elnyomta a cigicsikket a földön és felénk fordult.
Találkozott a tekintetem Harry-ével, aki próbált valami szavakat formálni a szájával, de megráztam a fejem, mert tényleg nem láttam a sötétben. Az utcai világítás elég gyér volt, volt amelyik ki is égett.
Egy pillanat leforgása alatt történt az egész, nem tudom, hogy süllyedtünk ilyen mélyre, de arra kaptam fel a fejem, hogy Louis-nak behúzott egyet a kék szemű, aki ordibált valamit a saját nyelvén. A többiek azonnal ráugrottak Nem értettem semmit, de odarohantam Eleanorhoz, amikor az egyik haverja elkapta a kezem.
- A barátnőd meg van egyedül, ne aggódj.
- Nem aggódom - Harry megindult felém. Megfordította a barmot, aki lefogott és az már emelte volna a kezét, de Harry gyorsabb volt és behúzott egyet neki.
- Köszönöm - suttogtam úgy, hogy csak mi ketten halljuk.
Alig láthatóan biccentett és magához húzott, hogy megnyugtasson. Láttam a könnyes szememmel, hogy Eleanort megmenti Louis - ó, milyen aranyosak, gondoltam. Harry eltolt magától és kinyújtotta a kezét, amit habozás nélkül elfogadtam. Lehet, hogy a sokk vezérelt, nem tudom, de jól esett az a meleg szorítása, amitől a gyomrom még most is összeszűkült gombostűnyire. Visszanéztem a vállam felett és mosolyogva vettem tudomásul, hogy a három balfék, akik ki tudja, mit tettek volna velünk, egymást támogatva indultak vissza a klubba.
- Jól vagy? - kérdezte El. Hangja még rekedt volt, de már nem tűnt annyira részegnek, mint fél órával ezelőtt. Haját lazán összefogta.
- Persze, csak menjünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése