5.: Hey, boy you never had much game

Héjhó! Tudom, késő van és gondoltam rá, hogy holnap rakom fel a részt, de végül is a ma mellett döntöttem.  Nem is mondok többet, jó olvasást. Xx

Normális szülőnek a feladata, hogy ha a gyereke hazaesik éjfélkor enyhén sokkos állapotban - nem, még Harry karjai között sem hevertem ki, hogy majdnem megerőszakoltak, mert hát valljuk be, hogy nagy valószínűséggel így végződött volna az este - először leszidja és kioktassa, aztán megkérdezze, hogy mégis mi történt. És vannak az én szüleim, vagyis az egyik nevelőszülőm, akik már régen húzzák a lóbőrt, vagy nem akarom tudni, hogy mit csinálnak. Ez is másképp lenne, ha anya itt lenne. Valamiért minden rá emlékeztet, és mindig azt kívánom, bárcsak itt lenne. Furcsa, pedig már lassan három éve, hogy nélküle kell túlélnem Gabi szűnni nem akaró nyafogását. A többiektől elköszöntem a kapuban, Harry azonban az ajtóig kísért, mintha még ott is érhetne valamiféle támadás. Eleanor pedig kijózanodott annyira, hogy hazataláljon, úgyhogy a csajparti is elmarad.

- A szobámig akarsz kísérni? - kérdeztem félig szemöldök felhúzva, félig pedig sóvárogva, hogy bárcsak feljönne. Nem akartam mást, csak hogy átöleljen. Már megint összeszorult a gyomrom és remegek, ehhez azt hiszem, még hozzá kell szoknom.

- Szívesen, de nem lehet - mondta, miközben arcán körbeért a mosolya. Irtó cuki volt, de nem tudtam eldönteni, hogy most zavarban van-e vagy csak alapból ilyen boldog.

- Nem lehet?

- Mindketten tudjuk, mi sülne ki abból - mondta tettetett komolysággal, én pedig visszafojtott nevetéssel léptem be a fehér tölgyfaajtón. A többiek a kapuban álltak és eljátszották, hogy beszélgetnek, de le merném fogadni, hogy titokban hallgatóztak. Nem pusziltam meg a 'nap hősét', csak bementem. Egy kicsit talán szerepe volt annak, hogy nem akartam a többiek előtt, és talán féltem megtenni. Hihetetlen, hogy egy gesztus vagy egyéb tett után mennyire máshogy tudok tekinteni emberekre, pedig semmi sem változott bennük, csak az én véleményem lett más.

A Hold gyéren sütött be a szobámba, az ablakot bukón hagytam. Imádtam, hogy a testem beleborzong a hűs huzat érintésébe. A testemet melegen tartotta a tört fehér takaróm, de az arcomat csípte a szél. Romantikusnak találtam volna, ha nem lenne üres az ágyam másik fele. A telefonomon monoton görgettem le a Twitteres üzenőfalon. Amióta kiírtam, hogy találkoztam a One Direction-nel, több százan kezdtek el követni. Ahogy görgettem lefele, láttam, hogy Harry válaszolt a bejegyzésemre. Mi? Döbbentem olvastam a kétsoros posztot.

@Alisha_J örültem, hogy találkoztunk, amikor csak egy fehér inget viseltél. Hasonlít az enyémhez, nem tudod miért? 

Valamiért nem találtam viccesnek, hogy az egész világ előtt közli, hogy egy szál ingben álltam előtte. A legtöbben biztos, hogy most kígyót-békát kiáltanak rám. Gondoltam, visszavágok valamivel, de nem jutott eszembe semmi vicces, viszont emellett még sem mehettem el csak úgy, szó nélkül.

@Harry_Styles Haha, tévedsz. Fogadni mernék, hogy a női osztályon vásároltad.

Miközben írtam, izgatottság fogott el. Magam se tudom, miért, de fülig érő vigyorral nyomtam rá az elküld gombra és a párnám alá tettem az iPhone-t - régi jó szokásom, a telefonom nélkül nem tudok elaludni. Az agyam kattogott, megállás nélkül egyik gondolatból a másikba csöppentem. Nemrég még nem is igazán ismertem őket, ahogy a zenéjüket sem, de most a következő két hétben minden nap így vagy úgy összefutunk. Legfőképp vele. Ott volt az este, amikor minden megtörtént, utána nem tudom, minek nevezném azt a beszélgetésünket a kocsijában, de azt hiszem, sikerült megbántanom. Annak ellenére, hogy a fájdalmas igazságot mondtam ki, mint egy tényt, mégse mondott le rólam. Lemondott rólam? Ez olyan furcsa, elvégre két nappal ezelőttig azt se tudta ki vagyok, fogadni mernék, hogy a klubban is csak egy rajongónak hitt a sok közül. És ott volt a ma este, amikor megmentett. Tulajdonképpen zsinórban már másodszorra, ha úgy vesszük, véletlenül futottunk össze. Azzal a különbséggel, hogy akkor már volt egy közös pont az életünkben, a múltunkban és nem ugyanúgy tekintettem rá, mint eddig. Képes volt megütni egy vadidegent, csakhogy megmentsen. Tényleg ennyire romantikus lenne? Vagy csak én képzelem be már megint ezt? "Szóval te olyan vagy, aki az alapján ítél, hogy elolvas pár sort, ami hazugság?" - és igaza volt. Lehet, hogy az alkoholmámorban csöpögő agyunkkal valami olyat tettünk, amit normál esetben soha, de az, ahogy viselkedett, tényleg másnak tűnt ilyen közelségből. Vicces volt, közvetlen, udvarias. Tényleg nem úgy bánt a nőkkel, hogy bárkit bármikor megkaphat - még ha igaz is -, mint egy darab hússal. Jézusom, már megint olyan lettem, aki védtelenné, kiszolgáltatottá válik egy hímnemű mellett. Ez tényleg én lennék? Nem tudom irányítani az érzéseim. Vakon kutattam a kezemmel a párna alatt, hogy megtaláljam a telefonom. A vigyorom alábbhagyott, ahogy ezeken a dolgokon gondolkoztam. Betöltöttem a közösségi oldalt és megint csak monoton görgettem felfelé az egyre frisebb tweetek között. Elképedve láttam, hogy amit küldtem pár perce, már több százan jelölték kedvencnek. 

@Alisha_J Jó éjszakát! xx Ui. Vissza akarom kapni az ingem!

Ahogy olvastam a fekete betűket, lassan csukódott le a szemem.

Valahogy így aludhattam el hajnali kettő fele, azzal se foglalkozva, hogy holnap elvileg be kéne mennem a gimnáziumba elintézni a papírokat a vizsgámmal kapcsolatban, ugyanis fél éve magántanuló vagyok.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Reggel a telefonom rezgésére keltem. Álmosan, leragadó szemmel nyomtam ki; az egész egy rutinmozdulat volt. Még volt egy órám, úgyhogy nem nagyon siettem. Elvánszorogtam a fürdőbe, hagytam, hogy a forró víz marja a bőröm. A hajamat alaposan megszárítottam, nem akartam én is azok közé kerülni, akikkel megtörténik a legenda, miszerint ha vizes hajjal mászkálok a hidegben, bekorpásodik. Inkább álltam tíz percet a hajszárítóval a kezemben és minden alig észrevehető hibát sikerült felfedeznem a bőrömön, úgyhogy máris jobban indult a napom. Ennek hatására felkentem egy kis alapozót is a szokásos szempillaspirál és szájfény kombó mellé. Felöltöztem (kép) és egy almával a kezembe indultam utamnak, ami egyenesen a sulihoz vezetett. Apa üzenetét még gyorsan elolvastam, amit egy kis post-it-re firkált: A fiúkkal vagyok a stúdióban, majd este fele jövök. Gabi a városban, mindent megtalálsz. Szeretlek

Szerintem fél éve nem mondta nekem, hogy szeretlek. Azóta biztos nem, hogy anya meghalt. Többször újraolvastam azt az egy szócskát, de elképzelni se tudtam, hogy kimondja. Hát még leírja. Közömbösen összegyűrtem és a kukába hajítottam. Az időjárás némileg tükrözte a hangulatom, tekintve, hogy borús volt és nagyon esőre állt, nincs is jobb egy október végi esőnél. És még hétfő is volt.
A hatalmas fehér épület, ami a gimnázium volt, most is kitűnt a körülötte lévő épületek közül. Mögötte a több hektáros udvarról hallani lehetett a focicsapatot és a pomponlányokat, ahogy baromkodnak. Bocsánat a szóhasználatért, de sose láttam értelmét az effajta szurkolásoknak. A filmekben jó volt látni, de élőben teljesen elveszti a varázsát ez az egész. Sietősen szedtem a lépcsőfokokat. Az első emeleten kellett keresnem az igazgatói irodát. Életemben azt hiszem, kétszer voltam itt.
- Ön Ms. Johnson? - szólított meg egy szemüveges néni, aki a ráncaiból ítélve már közeledett a hatvanhoz.
- Én lennék - bólintottam és követtem a folyosó végébe, ahol egy barna mahagóni ajtó nyitódott az igazgatóhoz.
A szobában fullasztó füstölő szag terjengett keveredve az olcsó aftershave-vel, amit az igazgató használt. Leültem a kényelmes bőrfotelbe, amíg az igazgatóra kellett várnom.
- Eldöntötte már melyik egyetemre adja be a jelentkezését, Ms. Johnson? - Az ajtó becsapódott és az igazgató úr ült le velem szembe a főnöki gurulós székébe. Hátradőlt és a szemüvege mögül olvasta a sorokat a papíron, amit a kezébe tartott. Rám se emelte a tekintetét.
- Igazság szerint nem - feleltem. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy döntenem kéne a jövőmmel kapcsolatban. Sok minden történt az elmúlt egy hónapban ami miatt kicsit kizökkentem a valóságból.
- És mikor óhajtja eldönteni?
- Holnapra? - kérdeztem félénken.
- Küldje el a kiválasztott egyetemek listáját e-mail-ben. - Egyetemek? Többet kell? Örülök, ha egyet kiválasztok.
Nem huzakodott az igazgató, odaadta a nyomtatványokat és utamra bocsátott. Tudom, hogy nem színleli azokat, akik magánoktatásban részesülnek, de mégis, ennyire nem kellene kimutatnia az ellenszenvét. Nem önszántamból lettem magántanuló, hanem mert rákényszerültem. Kirúgattam magam a bentlakásosból, mert nem bírtam azt a fajta kötöttséget és mert azt hittem, hogy ez egyfajta tiltakozás lesz anya halála ellen. Mintha ezzel visszahozhatnám őt közénk. Talán ekkor tört meg a kapcsolatom apával, mindenesetre nem tudta őt eléggé érdekelni.
A gondolataimat a telefoncsörgés szakította meg.
- Alisha, hello! - köszönt bele Eleanor. - Van kedved bowlingozni?
- Jobb ha igent mondasz, különben El el lesz verve - hallottam a háttérből Louis szórakozott hangját.
- Erre hogy mondhatnék nemet?
Habár eleinte nem volt semmi kedvem bowlingozni, be kellett vallanom, hogy rám fért egy kis mozgás.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A bowlingteremben meglepően sokan voltak, ahhoz képest, hogy még csak délután kettő fele járt. De még mindig nem elegen, hogy mindenki felismerje a srácokat.

- És még mindig nem tudod, hogy hova jelentkezel? - tette fel az egyébként költői kérdést Eleanor.

- Fogalmam sincs.

- Alkossunk csapatokat! - ordította Louis három méterről. Odaadták a cipőinket, és míg Ellel felvettük őket, benyomkodták a nevünket. Természetesen én Eleanorral voltam, Louis Niall csapattársa lett, Harry pedig Liammel. Zayn nem jött velünk, mert találkozója volt valakivel; nekünk se mondott többet, mint a fiúknak.

Az első köröket szépen lejátszottuk, aztán jött a balszerencse, ugyanis Louis megpróbált felvágni a tudásával.

- Úgy sem fog sikerülni - mondta Harry, és belekortyolt az üdítőjébe.

- Ha sikerül neki, esküszöm a csicskája leszek - csatlakozott Niall.

Arra kaptam fel a fejem, hogy Louis hason fekve féreg járással közeledett a piros csík felé, ahonnan el kell gurítania a labdát. Aztán felállt és tarolt. Eleanor fogta a fejét, és visszatartott nevetéssel próbálta eljátszani, hogy szégyelli magát helyette is.

- Hé, arról nem volt szó, hogy felállsz!

- Hát ezért álltam fel - Louis helyet foglalt Eleanor mellett. - Te jössz - nézett rám.

- Ha tarolsz, elhívlak vacsorázni - kacsintott Harry.

- Ingyen kaja - vontam vállat és elgurítottam a golyót. Tarolt. Régen rengeteg közös családi bowlingozáson vettem részt, úgyhogy nem féltem a kihívásoktól. Apa rengeteget tanított, hogy fogjam helyesen a golyót és hogyan találjam meg a megfelelő pózt a gurításhoz. Úgy tűnik, bevált. Kinyújtott nyelvvel ültem le a helyemre,  öröm volt nézni Harry tátva maradt száját.

- Niall hova ment? - kérdeztem Eleanortól, mert ugye ő lett volna a soros.

- Elment kajáért. Hidd el, ha a bowling golyók ehetőek lennének, már nem tudnánk mivel gurítani - nevetgélt.

Harry is gurított és tarolt. Mily meglepő - gondoltam, miközben a hátával szemeztem. Fogadni mernék, hogy kaján vigyor húzódott a száján, mintha tudná, hogy figyelem.

A baj ott kezdődött, hogy nem jött fel a labda, és a bábukat sem rakta vissza a gép. Tanácstalanul álltunk és egyszer csak mindenkiből kitört a nevetés, Niall pedig ekkor ért vissza egy nagy tál nachos-szal.

- Mi történt?

- Harry összetörte a berendezést - válaszoltam és elvettem egy marék chipset a táljából.

Louis és Harry önként dalolva, mintha ez vicces lenne - egyébként közben jót nevettek a mutatványon -, kommandósokat megszégyenítő mozdulatokkal közeledtek a gép felé és kezdtek neki a javításnak.

- Tudjátok egyáltalán, hogy mit csináltok? - kérdezte El, aki Louis lábainál állt és alulról próbálta nézni, hogy a barátja mit szerencsétlenkedik.

- Ezt le kell fotóznom... - előkaptam a mobilom és megörökítettem ezt az amúgy is felejthetetlen délutánt.

A számla többe fog kerülni, ha a One Direction elkezd játszani