Sziasztok, ismét!:) Már három nap telt el, ahogy az előző két rész között is, úgyhogy lehet, hogy ez ilyen 3 naponta megjelenő történet lesz. Igazából, tegnap akartam hozni részt, el is kezdtem, de ma kémia tz-t írtunk:/
Remélem, ez a rész tetszeni fog, főleg a... Nem mondom el, akkor se!:)
Míg ültem a padon, annyira unatkoztam, hogy egy idő után elkezdtem számolgatni a salakot a lábam körül. És ezek szerint hangosan, mert amikor eljutottam a tizenkettedikhez, Ava egyszerűen fejen csapott a teniszütőjével.
- Aú - eszméltem fel.
- Megérdemled - fújta ki a levegőt, amikor visszaült a helyére. - Lassan mennem kell, Ryan már vár.
Azzal felállt és elment. Pókerarccal néztem végig, ahogy itt hagy. Remek. És én mit csináljak most? Hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a twitter-fiókom, amin már ezer éve nem is jártam. Csodálkozva meredtem a képernyőre, hogy azóta lett tíz-tizenkét új követőm. Valójában, semmi más nem történt rajta. Az edzőm még ott sertepertélt, azt mondta, hogy most látott két fekete Range Rovert megérkezni, úgyhogy rögtön elmosolyodtam.
@Alisha_J: #thatawesomemoment amikor a konyhában öt idegennel futsz össze reggel. Ja, nem, csak a @onedirection
Miközben ezt tweeteltem, megint eszembe jutott, ahogy ott álltam előttük egy szál ingben és elpirultam, bármennyire is volt hideg a levegő. A fák levelei is majd hogy nem lehullottak már, a szél hordozta őket táncot járva a levegőben. Kétségtelen, hogy a nyarat már rég elhagyva változott az évszak ősszé. Már nem napsütésre hanem borult időre keltem fel reggel. A levegő inkább volt langyos vagy hideg, mintsem meleg, és a nap sugarai se perzselték a bőröm.
- Itt a felmentő sereeeeg! - kiabálta valaki vidáman, majd mikor megfordultam, akkor láttam, hogy Louis és Niall kitárt karokkal rohannak felém. Niall ráugrott a barátja hátára, amiért az kicsit megroggyant, de hősiesen tűrte a fiú ránehezedő súlyát. - Remélem kiteniszezted magad és mehetünk kajálni - magyarázott fülig érő mosollyal.
- Tessék? - kérdeztem meglepődve.
- Apád azt mondta, hogy menjünk el együtt enni. Mivel a következő egy-két hétben együtt fogunk dolgozni, úgy gondolta, jó lenne, ha megismernénk egymást. Meg persze megbeszélhetnénk pár részletet az új lemezünkről.
- De pszt - tette a szája elé a mutatóujját Niall, a másik kezével pedig Louis nyakába csimpaszkodott. -, nem mondhatod el senkinek, mert amit hallasz, az mind bizalmas.
- És honnan tudod, hogy hallani akarom? Lehet nem tudok titkot tartani - mentem bele a játékba. Láttam, hogy mindketten jót derülnek rajta, de egy bólintással letudták és elvezettek a kocsihoz.
- Amúgy, hol van Harry és Liam? Meg apa... - néztem körbe. A pályán a lelátókról hamar eltűnt mindenki, az egész sátor kongott az ürességtől.
- Harry önkéntes csali lett Liammel, hogy ki tudj jönni, az apád meg valahova félrevonult a telefonjával.
- Jellemző - püffögtem, mire mindketten furán néztek rám. Csak megrándítottam a vállam és a bejárathoz közeledve egy nagy rajongótáborra lettem figyelmes, akik még hangosabbak lettek, amint megláttak minket. Pontosabban, Louis-t és Niall-t.
Egy ideig tűrtem és álldogáltam, hagytam, hogy kitraccsolják magukat a fanokkal és aláírást osztogassanak meg fényképezkedjenek, de ami sok az sok.
- Te ki vagy? - kérdezte egy fekete sapkát viselő lány. Arca vidáman mosolygott, látszott rajta, hogy boldog, hiszen találkozott a kedvenceivel. Keresztbe fontam a mellem előtt a karjaim.
- Egy kedves ismerősünk - lépett hirtelen mögém valaki. Lehelete fehér köddé vált, ami súrolta a fülem. Beleborzongtam a melegségbe, amit árasztott és éreztem, hogy a térdeim is gyengébben tartanak. Biztos vagyok benne, hogy összeestem volna, ha nem fog meg a derekamnál. Megpróbált kihúzni a tömegből.
- Harry, nem kell... - szabadkoztam, de határozottan húzott maga után az egyik kocsihoz.
Nem az a fajta vagyok, aki elgyengül vagy könnyen képes kimutatni az érzelmeit mások előtt, de életemben talán másodszor fordult elő hasonló. Először édesanyám temetésén törtem össze, addig mutattam magam erősnek, de ott látva őt, ahogy leengedik egy koporsóban... Nem bírtam tovább. Az egész addig gyűjtött sérelmeim, haragom, bánatom felszínre tört és megállás nélkül folytak a könnyeim. És a legrosszabb, hogy nem tehettem semmit ellene. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, és levegőt venni is kínos volt. Beszálltunk a kocsiba, de nem indította el egyből az autót. Felém fordult és zöld szemei megbánóan néztek rám, mégis volt valami különös csillogás rajtuk,
- Akarom, hogy tudd, fogalmam se volt róla, hogy te vagy az új producerünk lánya. - Hangja lágy volt és óvatos. A szavakat is finoman formálta, mintha félne, hogy megbánt. Látszott rajta, hogy zavarban van, ami megmosolyogtatott. Az ablakon keresztül láttam, hogy a fiúk lelkesen osztják az autogramokat. Visszafordultam felé és hirtelen közelebb volt hozzám, mint az előbb. Összerezzentem, de csak mert megijedtem.
- Először is - tettem fel a mutatóujjam -, ne gyere ennyire közel. Másodszor, nem szokás az egy éjszakás kalandjaimmal közölni, hogy Adam Johnson lánya vagyok - válaszom magam is meghökkentett. Határozottan hangzott és mintha gúnyos lett volna, pedig nem annak szántam, egyszerűen csak így csúszott ki a számon. Pókerarccal figyeltem a különböző érzelmeket, amik kiültek az arcára. Először meglepődött volt, majd kicsit haragos. Visszahúzódott a kormány felé és beindította az autót, mintha visszanyelné a mondandóját, de tévedtem.
- Egy éjszakás kaland? - kérdezte kissé ingerülten.
- Már ne haragudj, de mindketten tudjuk, hogy milyen vagy - Ezt most nem gondolhatja komolyan? Pillanatnyi részeges állapotomban nem tudtam ki ő, de ahogy a fejfájás elmúlt, visszajött belém minden tudás. Meg hát, minden nap olvasni lehet róluk valamit a napilapok hasábjain, nem hiszem, hogy nincs olyan lény a Földön, aki ne lenne tisztába a saját természetével.
- Ó - biccentett, az utat figyelve. - Szóval te olyan vagy, aki az alapján ítél, hogy elolvas pár sort, ami hazugság? - Elszakította tekintetét az útról és mélyen a szemembe nézett.
- Hát, nem cáfoltad meg a hazugságot azzal, hogy csináltuk tegnap a mosdóban.
Az út további részében nem szólalt meg, de nem is éreztem szükségét, mert azt hiszem az utolsó mondatommal kicsit megbánthattam. Többször is átfutott az agyamon, hogy bocsánatot kérek, de aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy én csak az igazat mondtam. Végül is csak a formaságokat - randikat - hagytuk ki és tértünk rögtön a tárgyra tegnap.
- Öhm... - szólaltam meg hosszas hallgatás után. - A fiúkat otthagytuk.
- Megoldják - vont vállat és az utat figyelte. Én sem szakítottam el a tekintetem az elsuhanó fákról, amik levelei narancssárga és vörös színekben pompáztak. Talán ezt szerettem a legjobban az őszben; színes volt.
A kocsifelhajtón, mikor leállította a motort, akkor döbbentem rá, hogy hazaértünk. Láttam a mostohaanyám kocsiját. Remek - gondoltam magamban. Tegnap is előle menekültem el, meg a hülye 'vacsorázzunk együtt, mint egy nagy boldog család' hobbijától. Nem is értettem, hogy apa, hogy volt képes összeállni egy ilyen pénzéhes, cicababával, aki alig tizenkét évvel idősebb nálam. Püffögve szálltam ki a kocsiból, éreztem magamon Harry értetlen tekintetét, de nem tulajdonítottam neki különösebb gondot.
- Tudod mit? - lépett hirtelen mellém, amitől levegőt is elfelejtettem venni. Illata már nem váltott ki belőlem émelygést - azt is csak a másnaposságnak tudhattam be -, sokkal inkább egyfajta nyugodtságot. Másképp néztem a szemeibe, mint az előbb. Ott volt mellettem; lehelete csiklandozta a fülem, miközben alig hallhatóan belesúgott a fülembe:
- Bebizonyítom, hogy nem csak egy egy éjszakás kaland voltál a számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése