10.: But what went on last night?

Hello, again! :) Most két nap alatt sikerült megírnom egy részt, köszönhetően a hétvégének és lehet, hogy ma még belekezdek a következőbe. Először is, a blogom látogatottsága egyre csak növekszik, úgyhogy szeretném megköszönni. ♥ A másik, hogy Caroline-t próbáltam nem egy idegesítő személyiséggé kreálni, de végül is nem ment, úgyhogy megmaradt a mindenbe-beleütöm-az-orrom karakter, de akkor is pozitívan hat H&A kapcsolatára, tudom. És az utolsó fontos dolog, hogy kibővítem két szereplővel a listát oldalt, akik igazából eddig is jelen voltak, - Adam és Gabi, Alisha apja és mostohaanyja -, csak eddig még nem nagyon szólaltak meg, de mostantól behozom őket is a képbe. :) Jó olvasást! Xx

- Na jó, ezt nem veheted meg - panaszkodott Harry, miután elcipeltem ruhát választani.

- De ez az eddigi legjobb - mondtam felháborodva. Már nem mintha nem lenne beleszólása abba, hogy mit viseljek egy díjátadón. Vigyorogva mondtam neki igent. Életemben egyszer voltam ilyen eseményen, és imádtam már csak a hangulat miatt is. Az őrjöngő tömeg, a zene, amire lehet tombolni és persze a világsztárok, akik fellépnek előttünk élőben. Az egész egy leírhatatlan élmény, amit egyszer élőben mindenkinek át kell élnie.

- Ha ebben jössz el... - lépett közelebb és a mondatot félbehagyva inkább egy csókkal fejezte be mondandóját.

Derekamnál fogva tolt hátra, száját az én ajkaimon pihentetve. Hatalmas akaraterő kellett, hogy ne segítsek neki, de az eladó már harmadjára krákogott mellettünk csípőre tett kézzel.

- A ruha jó lesz? - kérdezte a szemüvegét feljebb tolva.

- Tökéletes - válaszoltam, mielőtt Harry tette volna helyettem.

A halk győzködésem, miszerint nem kell kifizetnie a ruhát, már egyre hangosabb lett, de végül a kezét a számra tapasztva vette elő a pénztárcáját. Vagyis csak próbálta, mert eléggé szerencsétlenkedett.

- Hogy mondod? - kérdezte húzva az agyam, miközben az egyik zsebéből a másikba tette a kezét. Mikor már másodjára próbáltam formálni a szavakat, persze nem hallotta, de én tudtam, hogy a kabátzsebében van. - Ja, hogy itt - csapott a homlokára a kezével, amit elemelt a számról.

- Végig tudtam, hogy ott van.

- Na, persze.

- Tudod, ilyenkor sajnálom, hogy nyaltam meg a kezed - vetettem oda tettetett gúnnyal és a szatyrot boldogan fogva léptem ki a boltból Harry oldalán.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A tömeg már a megőrülés határán állt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a sikítástól már fájt a fejem. A fiúk még a vörös szőnyeges bevonuláson estek túl, mi Eleanorral kézen fogva osontunk be a hátsó ajtón.

- Elnézést, de ide csak itt dolgozók, illetve a fellépők jöhetnek be - állított meg minket egy kétméteres férfi, aki még motyogott valamit a fülesébe. Elénk tartott kezéről le tudtam olvasni, hogy nem használhat gyakran kézkrémet, mert bőre kirepedezett és száraz volt. Kopasz fején visszatükröződött a folyosó lámpának fénye.

- Én Eleanor vagyok Louis barátnője - kezdte El, és a férfi vonásai megenyhülni látszottak. - Ő a legjobb barátnőm Alisha és szegényre vigyáznom kell - suttogta a kezével eltakarva az utolsó szavakat.

- Hé - ébredtem fel és kirántottam El kezéből a kezemet.

- Látja, még őrült is? - ingatta a fejét.

A férfi már kapkodta köztünk a tekintetét.

- Jól van, menjenek - indult el, majd visszafordult. - De vigyázzon a barátnőjére!

- Úgy lesz - mosolygott a legjobb barátnőm.

- Utállak - sziszegtem, miközben a Grape Drank ritmusa teljesen magával ragadott. 

- Dehogyis, te imádsz engem - nevetgélt.

Megforgattam a szemem és ahogy végigsétáltunk a fehér folyosón, kezdett frusztrálni a sok ember. Idegenek futkostak fel-le hajszárítóval, egy egész drogériával a hónuk alatt, vagy kamerákkal és kiabáltak egymásnak, hogy minden elkészüljön a körülbelül fél óra múlva kezdődő gálára. Eleanor elvezetett a fekete falak mögé - ami a bűvös 'színfalak' szóra hallgatott -, vigyorral az arcán nézte a tömeget. Plakátok voltak a kezükben különböző felirattal. Vagyis igazából csak One Direction és Taylor Swift nevek voltak csillogó feliratokkal és mindenféle jópofa üzenetekkel.

- Hát itt vagytok - szaladt felénk Niall, miközben egy hot-dogot gyömöszölt a szájába. - Mi vagyunk az ötödikek, úgyhogy nem kell sietnünk.

- Honnan szereztél kaját? - kérdeztem elképedve.

- Csomó van az öltözőnkben.

Több se kellett nekem, azonnal karon ragadtam Eleanort és Niall-t követve léptünk be a 'One Direction' névtáblával ellátott ajtón. A fiúk a kanapén döglődtek, vagyis leginkább csak Zayn, aki mivel laposakat pislogott, úgy tűnt mindjárt elalszik. Louis és Harry beszélgettek jókedvűen, aztán még nagyobb lett a mosolyuk, amikor bementünk.

- Na, végre - ölelt meg Harry és a szájfényem miatt csak az arcomra nyomott egy puszit. - Gyönyörű vagy - suttogta, csak úgy, hogy én halljam.

- Tudtam én, hogy jó ruhát választottam. - Fejem a nyakához hajtottam és csak egy másodpercre magamba szívtam a fűszeres illatát, ami bódítóan hatott. Éreztem, hogy a kezeimre csúsztatja az ujjait és erősen megszorítja az én ujjaimat.

- Izgulsz? - kérdeztem kicsit elképedve. Nem értettem, hogy hogy izgulhat egy olyan valaki, aki már pár százszor átesett egy fellépésen.

- Igen.

- Nincs miért - csókoltam meg és már nem is érdekelt, hogy elkenődik a rúzsom.

- Srácok, jöhettek! - nyitott be egy szőke hajú nő az öltöző helyiségbe egy jegyzettömbbel a kezében. Bőszen lapozgatni kezdte, közben a fiúk felsorakoztak, mi meg utánuk álltunk, hogy azért valameddig elkísérjük őket. - A hármas lépcsőhöz menjetek, ott majd szólnak, ha tiétek a színpad.

A folyosón végighaladva én Eleanor mellett mentem, Harry pedig előttem és közben faviccekkel próbálták egymás között oldani a hangulatot. Amint felléptek a színpadra, mintha kicserélték volna őket és a tömeg hangos sikításától még élénkebbek lennének, énekelni kezdtek.

El-lel billegve énekeltünk velük és közben magunkat is szórakoztattuk, körülbelül három számot kellett végighallgatnunk. El szólt, hogy keres egy mosdót, mert bár már az elindulásunktól kellett pisilnie, mégis csak most jött rá igazán a szükség.

- Bocsi, nem te vagy Alisha? - kérdezte egy nyálas hang, mire ijedten megfordultam. Rám ijesztett  hiszen nem hittem volna, hogy bárki megismer, de még egy elvetemült rajongónak se gondolhattam, mert annál jóval idősebbnek nézett ki. Talán harminc év körüli lehetett, és tökéletes sminkkel, hajjal, öltözettel állt előttem. Egy kicsit bizonytalanul, de bólintottam, mire szája széle felfelé görbült.

- Kérd meg a barátodat, hogy legközelebb ne közelítsen felém félreérthetően, mikor ittas, mert másnap magyarázkodhatok mindenkinek - mondta. Teljesen le voltam sokkolva, ő most Harryről beszél?
- Tessék?
Nem válaszolt, csak lemondóan nézett rám és megfordult. El akkor ért vissza és kérdezgetett, hogy mi volt ez az előbb. Bár én is tudnám.
- Ki volt ő? - kérdeztem, mert még a nevét se tudtam.
- Caroline. Harry egyik volt 'barátnője' - magyarázott, macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Tudod, még az X-faktor alatt ismerkedtek meg. Ha engem kérdezel, szerintem Styles csak játszani akart a hír... - folytatta volna, de félbeszakítottam.
- Oké, hagyd.
- Alisha, ne ítélj, mielőtt nem beszéltél Harryvel - nézett a szemembe.
Sajnos más késő volt. Pontosan erre mondta El a kávézóban, hogy Harry nem tud kötődni, és ezt  mondtam Harrynek, hogy tudom, milyen. Nem bír lehorgonyozni egy ember mellett. Úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban a sok gondolattól, úgyhogy muszáj volt friss levegőre mennem.
- Várj, megyek veled - ajánlkozott El, de leintettem.
Végigmentem a hosszú folyosón, majd balra és kivágtam a fekete vasajtót, ami egy csendes utcára nyílt. A magassarkúban rohanástól még jobban kifulladtam, mint hittem, úgyhogy a térdemre támaszkodva próbáltam mélyeket lélegezni. A bőröm egy pillanat alatt libabőrössé vált a csípős hidegtől, ami rettentően jól esett ezután a fullasztó parfümáradattól bűzlő helyen. A hátam mögé rejtettem a kezem és úgy dőltem a jéghideg téglafalnak.
Előttem egy középkorú férfi haladt gyorsított tempóban kezében egy újsággal. A másik kezében egy jókora szendvicset tartott.
- Elnézést - szólítottam meg bizonytalanul.
- Maga nem fázik? - kérdezte, miután körbenézett, hogy megbizonyosodjon, én szóltam-e neki. Könyörgöm, ketten voltunk abban az utcában.
- Nem, de... Elkérhetném egy pillanatra az újságot? - szó nélkül odaadta. A The Sun volt a hasábokon óriási felirattal. London egyik pletykalapja, gondoltam, csak írnak valamit a tegnapról, ha már semmire se emlékszem.

Remegő kezekkel visszaadtam a lapokat, annak ellenére, hogy legszívesebben összegyűrtem és elhajítottam volna őket. A férfi furcsállóan tekintett rám, és egy harapás után a szendvicséből nyugodtan folytatja az útját. Bármennyire nem akartam visszamenni az épületbe, muszáj volt. Ó, a fenébe, mikor lettem én ennyire kötelességtudatos? Mindig megtaláltam a kibúvókat a kötelező családi, vagy iskolai programok alól. Most is sikerülnie kell. A borítéktáskámban kutattam a telefonom után, és reménytelen sóhaj kíséretében vettem elő. Hogy tud egy ilyen kis táskának nem mondható valamiben is eltűnni egy telefon? Megnyomtam a kör alakú gombot, mire az egész képernyő kivilágosodott és a fehér háttérképem elvakította a szemem. Mindjárt tíz óra, ez volt az első amit megnéztem. A második pedig öt nem fogadott hívás és két esemes. Egy Eleanortól, hogy bárhol is vagyok, ne csináljak hülyeséget - régi jó barátnőm, ismer, mint a rossz pénzt. A másik esemes pedig egyáltalán nem volt meglepő. '??? HOL VAGY???' - Harry küldte, és a nagybetűk és kérdőjelek halmazából arra következtettem, hogy aggódik. Kicsit.
Mivel fáztam, kinyitottam a vas ajtót. Testem még mindig remegett a hidegtől, de már jobban éreztem magam, miután megcsapott a meleg. Arra a következtetésre jutottam, hogy semmi értelme elfutnom - magassarkúban hova mennék? -, és seggrészegre innom magam. Bátortalanul léptem be a küszöbön és külön ügyeltem arra, hogy tényleg belépjek és ne essek hasra. Kifújtam a levegőt és végigmentem az úton, amin kiszaladtam. Csak friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem megfulladok. De valójában fogalmam se volt, hogy magyarázom ki a dolgokat.
- Hol voltál? - jött ki a szobából Eleanor és egy nyugodt sóhaj kíséretében megölelt. - Harry már az őrültség határán állt.
- Képzelem - motyogtam és lefejtettem El kezét a vállamról. Kérdően néztem rá biccentettem egyet a fejemmel.
- Menjünk? - tért rá a lényegre halkan. Nem válaszoltam. Mondta, hogy jön mindjárt, csak visszamegy a kabátunkért és elköszön Louis-tól.
Alig lépett be az ajtón és csukódott be, megcsapott az a jellegzetes illat, ami szerintem örökre belevésődött az agyamba.
- Hol a francban voltál? - kérdezte aggódó hangsúllyal és magához szorított. Földbe gyökerezett lábakkal álltam háttal neki, de még így is láttam lehunyt szemeim előtt a nyugodtságot, ami átvette a helyét az arcán. Megfordultam.
- Harry, ne - toltam el magamtól, miután kicsit kibontakoztam a karjaiból. Mélyen a szemébe néztem és láttam, hogy a csillogás már sehol sincs, eltűnt. Aggódóan fürkészte az arcom.
- Mehetünk - lépett ki Eleanor, megmentve a helyzetemet, hogy kimondjam elsőre, amit gondolok. - Ó, várj bent hagytam... a... izé, szóval - fordult vissza.
- Azt hittem elmegyünk ünnepelni - képedt el Harry, kezeit a derekamon hagyta.
- Szólj Caroline-nak, hogy jöhet - vetettem oda gúnyosan.
- Mi... Honnan tudod?
- Ő mondta. - Kezeit zsebébe csúsztatta, amit irtó szexinek találtam volna, főleg ez a póz, amibe beállt. Ó, és azok a cuki rakoncátlan fürtjei, amik a homlokába hullanak... Mit csinálok? - Harry, mi történt tegnap éjjel?
- Caroline tegnap csatlakozott hozzánk - kezdte hosszas hallgatás után a rekedtes hangján. Tekintete fogságba tartott, ha akartam volna, se tudtam volna nem máshová nézni. - Csak két percet kért, hogy elmondja, az interjúnk, amit felvett... Szóval valaki tönkretette azt a rohadt diktafont és újat kell csinálnunk. Aztán... - idegesen túrt bele a hajába. - Nézd, nem tudom mi történt. Kimentem vele az autóhoz, azt mondta, kint hagyta a mobilját, erre megcsókolt - mielőtt a reakciómat megvárta volna, rögtön magyarázkodni kezdett. - Hidd el, nem jelentett semmit, részeg voltam, és nem tudom mit csináltam... Rögtön leállítottam, de arról már nem írnak az újságok - motyogta.
Teljesen lesokkolva álltam előtte. Hogy meglepett volna? Nem. Határozottan nem. Mégis mit vártam? Lélekben fel voltam készülve, hiszen előbb olvastam el az ominózus cikket, csupán a szájából akartam hallani az igazságot. Nem is érdekelt, hogy az újságok már nem írták meg mikor leállította. Ez olyan volt, mint egy bűncselekmény. Voltak rá tanúk, több tucat, akik meg is örökítették, de valahogy nem minden részletet mondtak el. Azt kívánom, bár ne olvastam volna azt az átkozott cikket. Már megint kezdtem közel engedni magamhoz valakit, akiről azt hittem, fontos nekem. Tévedtem. Három évig kellett tűrnöm a magányt, még Eleanor sem tudott kizökkenteni a gondolataim közül, ha egyszer rám jött az öt perc depresszió. Az apámra nem számíthattam, amióta anya elhunyt. Teljesen a magam ura kellett, hogy legyek és volt körülbelül egy hetem, hogy túllépjek mindenen és felnőjek; de ezek szerint nem sikerült, mert folyamatosan hibázom. Úgy érzem, csalódást okozok Anyunak.
Eleanor lassan nyitotta ki a fehér ajtót és óvatosan dugta ki a résen a fejét, mint aki körbeszaglászik. Ha nem lettem volna sokk alatt, elterülve nézném a filmbéli jelenetet. Hátranéztem, jelezve, hogy jöhet. Kinyitotta az ajtót és a többiekkel együtt jött ki. Remek, ez hiányzott - fortyogtam magamban.
- Mehetünk? - csapta össze a tenyerét Louis és a többiek is heves bólogatásba kezdtek.
- Kösz, nem. Még mindig nem hevertem ki a tegnapit - Harry tekintetét kerestem, aki a földet bámulta. Idáig hallottam, ahogy kattog az agya; azt már sajnos nem tudtam, hogy min gondolkozik, de valamin nagyon törheti a fejét.
- Naaa - Niall átkarolta a vállam. - Minden rendben? - suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. Megráztam a fejem és átvettem Eleanortól a kabátom.
- Jó szórakozást - intettem és elindultam.
- Hazaviszem, nehogy valami... - mondta és követett. - Hülyeséget csináljon - vetett egy rosszalló pillantást Harryre és próbált utolérni, már amennyire a magassarkúja engedte.