11.: Turn Up The Love

Jó estét!:) Meglepő, hogy egymás után két nap hozom a részeket, nem? Magam is meglepődtem, de annyira imádom ezt a fejezetet, hogy úgy gondoltam veletek is megosztom. A második részhez ezt hallgattam, miközben írtam, de Harry és Alisha jelenetnél, már ez ment a fülhallgatómban és ez a szám a címadó is, szóval... Jó olvasást! Xx

Első nap azt hitték, hogy csak alszom, második nap már kételkedtek, hogy minden rendben van-e, harmadik nap pedig már betegnek tituláltak...

Ma volt a negyedik nap, amikor hallom Gabi és az apám hangját, ahogy az ajtóm előtt duruzsolnak, hogy mi lehet a bajom. Semmi. Tényleg.

Féloldalt feküdtem, bámultam ki az ablakon. A kezemmel játszadoztam a takaróval. Vasárnap reggel volt, esett az eső; ennél tökéletesebb nem is lehetne a hangulatom. Igaza volt Eleanornak, amikor rákérdezett, hogy szerelmes lettem-e Harrybe. Én? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, hiszen pont én nem lehetek szerelmes. Ahogy mart a lelkiismeret, egyre több könny csordult le az arcomon. Annyira szükségem lenne Rá. Hogy itt üljön mellettem és halk szavaival tanácsot adjon - amit a makacs fejemmel nem fogadnék meg, de a tudat, hogy itt áll mellettem, megnyugtatna. Őrültségeket vágnék a fejéhez, amit a lányok szoktak az anyjuknak, amikor nem értenek egyet, de utána belátnám, hogy igaza van.

A legfájdalmasabb része a dolognak igazából az volt, hogy nem vettem észre. Megalázottnak éreztem magam, naivnak. Magamnak is féltem beismerni, de nem azt éreztem, amikor eszembe jutottak rakoncátlan tincsei, izgatottságtól csillogó szemei, amit akartam. Nem tudtam haragudni, még csak csalódott sem voltam, sokkal inkább más érzés költözött a szívembe, ami melegséggel töltött el. Hiába szorítottam össze a fogam és próbáltam a düh legkisebb szikráját előhozni, nem ment. Szeretem. És fájt, hogy azt mondta, megcsókolta.

- Rendben, foglalok egy asztalt - hallottam Gabi édes hangját, amitől kirázott a hideg. Biztos voltam benne, hogy engem akarnak kirángatni, és egy gyorsétterem - amivel több, mint elégedett lettem volna - helyett egy puccos belvárosi étterembe kell majd az etikettnek megfelelően viselkednem és ennem a fél fogamra sem elég fantázianévvel ellátott ételcsodákat. Ez a nő nem képes beérni az átlagossal, már a falra mászom tőle. A gyomrom korgott, amivel jelezte, hogy már több, mint egy napja nem ettem.

- Bejöhetek? - hallottam meg apa halk suttogását. Elképedve nyitotta ki az ajtót, majd közelebb settenkedett, hogy leüljön az ágyam szélére. Óvatosan tette meg a mozdulatokat. - Szeretném, ha eljönnél ma velünk vacsorázni. Valamit szeretnék mondani...

- Nem akarok - ellenkeztem, nem törődve azzal, hogy a szavába vágok.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Alig öt órával később és egy kiadós hiszti után ott ültem feszengve, oxigénhiányosan a Prime étterem egyik eldugott asztalánál. Az étteremben rengetegen voltak, ahogy a tábla is hirdette, alig egy hónapja nyílt meg a közönség előtt. A pincérek tucatjával sürögtek-forogtak és bár semmi szükség nem volt rá, percenként odajöttek az asztalunkhoz, hogy rendeltünk-e, esetleg tudnak-e valamiben segíteni. Apa mindig próbálta higgadtan közölni, hogy megvagyunk, de láttam, hogy a homlokán megjelenő ráncok azt mutatták, ideges. Pár perccel később apa leadta a rendelést, és egy olyan beszélgetést kezdeményezett, aminek örültem, hogy eddig sikeresen elkerültem. Here we go...

- Miért nem akarod elárulni, hogy melyik egyetemre mész? - kérdezte, és beleivott a vízébe, amit az előbb tettek le elé. Hogy minél később kelljen válaszolnom, megint beleittam a poharamba, és közben ide-oda mozgattam a szemem, hogy keressek a tömegben valakit. Bárkit.

- Hagyd, majd elmondja, ha akarja - mondta Gabi és a műkörmös kezét apám felkarjára helyezte. Egymás mellett ültek, én meg velük szemben. Elég undorító volt nézni őket, főleg apát, hogy anya után hagyja, hogy más nő is hozzáérjen. Megint beleittam a vizembe, pedig semmi szükség nem volt rá. Végül is, most vagy soha.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni - kezdtem nyugodtan és ujjaimat tördeltem a ruhámon. (kép)

- Nem fogok, sőt, nagyon kíváncsi vagyok.

- Hát jó - fújtam ki a levegőt. - Kommunikációs szakra jelentkeztem... - miközben beszéltem, szemem végig lesütöttem. Azt még láttam, hogy apa szeme mosolyog, ahogy Gabi is - na, persze, ő örülhet. - New York-ba.

Az idilli boldogság egy pillanat alatt átváltott döbbenetbe, majd pedig apa dühös fejét látva tudtam, hogy nem örül. Nagyon nem.

- Szó sem lehet róla, hogy elmenj egy másik országba! - csattant fel.

- Várj, hadd fejezze be - csitítgatta Gabi, mert észrevette, hogy az étteremben nem egy ember fordult felénk.

- Nem, nem, és nem. Ha Párizsba vagy Budapestre mennél még megérteném, de egy óceánt nem könnyű átrepülni, hogy segítsek, ha bajod esik - sorolta az érveket. - Miért gondoltad, hogy egy ilyen döntést meghozz egyedül? Szerinted nem jöttem volna rá előbb-utóbb? Nem engedlek el vadidegen városba, ami veszélyesebb még Londonnál is.

- Na, ezért nem mondtam el - mutattam rá a problémára. - Azt hiszed tizennyolc évesen nem tudok magamra vigyázni?

- Tudom, hogy megtámadtak titeket Eleanorral, Harry elmondta. Csodálkozom, hogy egyidősek vagytok, mégis ő az érettebb.

- Elmondta? - Kezdtem úgy érezni, hogy a világ összeesküdött az apámmal ellenem. - Egyébként miből gondolod, hogy New York veszélyesebb bármelyik városnál? - Gondoltam, ha felhozta az ellenérveit, akkor én is felhozom a sajátjaimat, hogy miért lenne a legtökéletesebb egyetem számomra a Columbia. - Rengetegszer voltam már ott, akár egyedül, akár veletek, és nézd - hangsúlyoztam gúnyosan és magamra mutattam. - itt vagyok.

- De az egy-két hét volt, ez meg egy-két év.

- Remélem több, mert ha egyszer innen elmegyek, én nem akarok visszajönni. - Felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam, a női mosdó felé vettem az irányt. Tudtam, hogy senki se lesz oda az ötletért.

Most döbbentem rá, miért is akarok a leginkább elmenni innen. Mert nem akarok idekötődni. Mindent magam mögött akarok hagyni, minden emléket, ami köt egy személyhez. És ha nem is tudok teljesen elmenekülni, akkor legalább ne kelljen szembesülnöm azzal, hogy látom ahogy Gabi próbál az anyám helyére beférkőzni. Sosem lesz olyan, mint ő; tökéletes ellentétei egymásnak.

A női mosdóba hevesen rontottam be, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy rajtam kívül senki sincs itt. A tükör elé láttam, és még rosszabbul éreztem magam, amint megláttam a szürke arcom. Még a pirosító se takarta el a fehérré vált bőröm, ami jéghideg volt. Egyre mélyebben kezdtem venni a levegőt.

Egy évvel ezelőtt olyat tettem, amit azóta annyiszor megbántam, és sosem bocsátom meg magamnak. Egészen mostanáig gondoltam így, ugyanis újból megtettem. A vécékagyló fölé hajoltam és becsuktam a könnyes szemem. Undorodtam magamtól, de amit utána éreztem, sokkal jobb volt. Remegő kezeimmel kapaszkodtam és hagytam, hogy a sok érzés, ami felgyülemlett bennem, kijöjjön.

Visszamentem a mosdókagyló felé és meleg vízzel próbáltam egy kis életet lehelni magamba. Több kevesebb sikerrel, majd visszamentem az asztalunkhoz, ahol Gabi nagyban duruzsolt az apám fülébe valamit.

- Szerintem ne ítélj elhamarkodottan... Ó, minden rendben, drágám? - kérdezte elválva apámtól és rám emelte azokat a fekete szemeit.

- Ühüm - mormoltam. A pincér már kihozta az ételeket, amiket rendeltünk, lenyeltem egy falatot, amitől émelyegni kezdtem, ezért valahogy nem volt gusztusom folytatni, úgyhogy csak turkáltam a villámmal.

- Legalább egy falatot egyél - noszogatott apa, akihez a legkevésbé se volt kedvem, ezért inkább elővettem a telefonom és pötyögni kezdtem.

"Fél óra múlva találkozunk a Soho-nál?" - elküldtem az üzenetet és nem is kellett várnom, alig pár másodpercre rá jött a válasz. "Baj van? Xx" - elmosolyodtam keserűen, hogy már sose fogok tudni meglepetést okozni a legjobb barátnőmnek. "Mondjuk." - válaszoltam és a táskámba csúsztattam a telefont.

- Alisha - kezdte apa ünnepélyesen. Felállt az asztaltól és intett a pincérnek, hogy jöhet. Visszaült és fészkelődve, mosollyal a száján várta a reakciómat. És Gabiét is, aki meglepetten figyelte, ahogy a pincér elé tesz egy pezsgőt a mélyén egy gyémánttal csillogva.

- Szeretném ha itt lennél, amikor... - Köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis elég nyálas filmet láttam már, hogy képben legyek a dolgokkal és Gabinál is hamarabb leessen a tantusz. Kikerekedett szemekkel néztem kettejüket. - megkérdezem, hogy - Gabi felé fordult és a pezsgőt szorongatva nyögte a legutolsó mondatot, amikor is úgy éreztem, hogy egy kést forgatnak bennem. - Hozzám jönnél feleségül, Gabrielle?

Egy pillanat alatt történt, hogy Gabi sikítva borult apám karjaiba, ahol most én akartam lenni és sírni. Az étteremben ülők végig minket néztek, és hogy még kínosabbá tegyem, felkaptam a kabátom és kirohantam. A csípős levegő bántotta az orrom, de jobb volt, mint ott lenni abban a giccsparádéban. Elővettem a mobilom és küldtem gyorsan egy magyarázó szöveget, hogy találkozóm van El-lel, ami igaz is volt, és talán így nem fut utánam, hogy megtudja mennyire rosszul esett az előbbi.

Az eső áztatta járdán lépkedtem, összehúztam a kezemmel a kabátom. Az emberek még este nyolckor is olyan angol optimizmussal járkáltak fel-alá és csevegtek egymással, hogy ettől még jobban magam alatt éreztem magam. Pillantásokat éreztem magamon, amik feszélyeztek, ezért még gyorsabban szedtem a lábaim. Az első utcán befordultam, ahol alig egy-két alak sétált. Ennyire még sose éreztem magam egyedül. A forró könnyek csípték az arcom, ahogy fújt a szél. Megint befordultam egy utcára, ahonnan kiléptem a Soho-ra. Járattam a tekintetem a tömegen, hogy hamarabb megtaláljam a legjobb barátnőm. Kiszúrtam egy ushanka sapkában álló lányt, akinek göndör haja hullámokban omlott a hátára, gondoltam, hogy ő lesz az.

- Hé, El - köszöntem volna, de amikor megfordult, nem is őt fedeztem fel, hanem egy teljesen ismeretlen lányt. - Ó, bocsi.

Furcsán méregetett - pf, angol szeretet -, úgyhogy tovább is álltam, mielőtt hozzám szólna.

- Alisha! - szólított meg egy hang. Ami totál nem az az édes eleanoros hang volt, hanem egy mélyebb, rekedtebb.

- Mit keresel itt? - kérdeztem és mögé pillantgattam, hátha El vele van. Legnagyobb bánatomra nem volt. - Eleanor hol van?

- Én jöttem helyette, mert nem tudott elszakadni az x-box-tól. Figyelj, nem beszélhetnénk meg? - túrt bele a hajába és végig a tekintetemet kereste. Bólintottam alig láthatóan. Testemet átjárta a jéghideg és másodpercenként remegtem. Látta, hogy fázom, úgyhogy a derekamat átkarolva vezetett a tömeg felé az autójához. A Range Rover szokás szerint rossz helyen parkolt, és amikor szóvá tettem Harry csak szem forgatva röhögött és kijelentette, hogy amíg nem büntetik meg, addig ez oké. Az út alatt nem szóltunk egymáshoz, ő az utat-, én az elhaladó épületek sokaságát és az embereket bámultam, akik egyre jobban kezdték magukat érezni. A One Direction házból kihallatszott a jókedv, leginkább a legjobb barátnőm vidám kacagása és kiabálása, hogy Louis hagyja abba. Halkan sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. Harry jött mögöttem, úgyhogy nem vártam meg, hogy beinvitáljon a házba, magamtól nyitottam ki az ajtót és szembesültem a csapattal, akik ledermedtek a látványomtól. Eleanor ledermedve, de még mindig mosolyogva figyelt, miközben a kezében tartotta a konzolt. Louis mögötte állt, Niall a kanapén evett, Zayn és Liam pedig ekkor jöttek vissza a konyhából.

- Ne haragudj, hogy nem mentem el, de Louis azt mondta, hogy muszáj lejátszanunk ezt az izét - mutogatott össze-vissza.

- Hé, ne kend rám - szabadkozott a barátja.

- Felejtsd el, talán nem foglak kinyírni - válaszoltam és odamentem Zaynhez, hogy kivegyem a kezéből a szeszes italt. Meghúztam, és éreztem, ahogy a vodka végigmarja a nyelőcsövem. Erre volt szükségem.

- Nekem is hagyj, szöszi. - Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam és megint meghúztam. Másodszorra már fájdalmasabb volt, de legalább feledtette velem... Vagy mégsem.

- Mi történt? - lépett mellém Eleanor. Harry levetette a kabátját és leült Niall mellé.

- Apa megkérte annak a ribancnak a kezét - válaszoltam közömbösen.

- Akarsz róla beszélni? - Megráztam a fejem. Eleanor visszament Louis-hoz, de előtte Harrynek üzent valamit telepatikusan, mert az felállt és a karomnál fogva felhúzott az emeletre.

Végigvezetett a folyosón, be a saját hálószobájába, ami meglepően nagy volt. A beige és fekete-fehér bútorok makulátlanul álltak a helyükön, egyedül az ágy hagyott némi kívánnivalót maga után. Érdeklődve, csak hogy ne kelljen megszólalnom, néztem körbe a szobában a sötétség ellenére is. Az asztal tele volt képekkel és egy laptoppal, a falakon ott lógott pár lemezük a sok közül. A hatalmas tévé előtt pedig sorakoztak a dévédék. Déja vu-m támadt, mintha Harry nappalijában lennék.

- Sajnálom - suttogta és hallottam a parkettán, hogy lép egyet. A félig sötét szobában nem láttam sok mindent, de éreztem, hogyha megfordulok, a mellkasával találom szembe magam.

- Harry, én... - kezdtem, de hangom elcsuklott. Ha elmondom neki, azzal tönkre teszek mindent, nem? Az eszem azt diktálja, hogy mondjam meg neki, de nem vagyok képes. Nem bírom kinyitni a szám, csak állok háttal neki földbegyökerezett lábbal. A szívem azt súgja, hogy valljam be neki az érzésem, és forduljak meg, és nézzek bele azokba a gyönyörű zöld szemeibe. Annyira meg akartam találni a középutat, hogy elejtettem pár könnycseppet. Óvatosan fordultam felé. Arcáról szomorúság és együttérzés tükröződött. Nem szólt, csak letörölte a könnyeim, és kezét az arcomon pihentetve, a másikkal átkarolt és közelebb húzott, átlépve ezzel a három lépés távolságot.

- Nem érzek iránta semmit - kezdte halkan. Leszorított szemhéjjal álltam, és éreztem, hogy szája a homlokomhoz tapad. - Bárhova megyek, bármerre nézek, csak téged látlak. Nem tudom miért, de mindenről te jutsz az eszembe. Nem akarlak elveszíteni ezért.

Megint remegni kezdtem, de nem azért mert fáztam, hanem mert ezt váltotta ki belőlem. Forró leheletét éreztem az arcomon, és a közelsége már olyan versenyt váltott ki a szívemben, hogy úgy éreztem, menten szétrobban. Ha nem tartott volna a karjai között, tudom, hogy a térdeim összecsuklottak volna. Felnéztem a szemeibe, amiben megint azt a pajkos csillogást véltem felfedezni. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Lassan emeltem el ajkaim az övéről. Egy mosoly húzódott a száján és visszacsókolt ráérősen, szenvedélyesen. Most éreztem a legmegfelelőbbnek elmondani, azt amit közölni akartam vele már napok óta:

- Szeretlek - suttogtam. Féltem a reakciójától  ezért megint lehunytam a szemeim és még jobban szorítottam magamhoz, hogy ne tudjon kibontakozni olyan könnyen az ölelésemből.

- Szeretlek - ismételte a szavakat, amik miatt újra könny szökött a szemembe és megkönnyebbülést éreztem, mintha száz kilónyi probléma esett volna le a vállamról. Más kérdés, hogy ott maradt százegy másik...

Újra a számra tapasztotta az övét és mohón falta, mintha ezer éve erre várna. Kezeit lejjebb csúsztatta és a ruhám alatt a combomba markolt, hogy az ölébe vehessen. Összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül és egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal meg az enyémet söpörtem a fülem mögé. Belemosolyogtam a csókunkba, amit megszakított, hogy hátranézhessen és betájolja az ágyat. Lágyan dobott le a puha matracra, a párnák közé. Ujjai végighúzta a kulcscsontomon, amit ezernyi csók követett.

Ez... Ez határozottabban jobb volt, mint az első.

A mosdó hideg márványa helyett egy test volt alattam, ami halkan szuszogott. Még álmában is a kezem cirógatta, amitől megborzongtam. Hallottam, hogy a szíve egyenletesen ver. Mellette feküdtem meztelenül a takaró alatt és élveztem, hogy felhevült testünk összeér. Ezekben a percekben úgy éreztem, hogy minden megszűnt körülöttem, és nem féltem, hogy mi lesz holnap. Nem aggódtam a zavaró tényezők miatt, amik nyomták a vállam. Ott és akkor csak én és Ő voltunk. Mi voltunk.