12.: We are strong enough to break the past

Jó estét, vagy Gute Nacht! (Ha már most ment nem rég a Bambi díjátadó...:)) Meghoztam a részt, és kicsit összecsaptam a végét, egyáltalán nem ilyenre terveztem. Ebben a részben kiderül egy-két dolog Alisha múltjából, úgyhogy jó olvasást! Xx

 Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, ami fél tizenegyet mutatott. Gondoltam, még van időnk, elvégre nem sietek haza. Nem akartam apa szemébe nézni, amikor pontosan tudja, hogy érzek ezzel az egész házassággal kapcsolatban. Bántott, hogy nem kérte ki a véleményem, ezért már csak dacból is húztam-halasztottam.
Harry megmozdította a karját, ami lustán hevert a csípőmön. Apró köröket rajzolva a kézfejére adtam tudtára, hogy ébren vagyok. A házban különösen nagy csend uralkodott, úgyhogy kihasználva a nyugit lehunytam a szemem és átadtam magamat a relaxációnak. Halk szuszogása átment morgásba. Fejét a nyakamba fúrta, és minden lélegzetvételénél libabőrös lettem.

- Jó reggelt, gyönyörű – hallottam után rekedtes hangját. Kijelentése mosolyt csalt az arcomra. Ó, ha tudná, hogy nézek ki reggel...

- Minden vagyok reggel, csak gyönyörű nem – suttogtam. Mintha rakétából lőtték volna ki, azonnal felkelt és felém kerekedett. Végighúztam a körmeim csupasz mellkasán, ezzel is játszadozva vele.

- Gyönyörű vagy – adta tudtomra, hogy tévedek. Pontos elképzelésem volt róla, hogy hogyan nézek ki reggel, de jól estek a bókjai. Még sosem volt részem ilyen ébresztésben, de meg tudnám szokni. Ajkát az enyémhez emelte. – Szeretnék minden reggel így ébredni. – Belemosolyogtam a csókunkba, de mielőtt jobban belemelegedtünk volna, feltápászkodott és magával húzott a fürdő felé. Ölébe vett, amit egy halk kacagással jutalmaztam.

Hátam megfeszült, ahogy izmos mellkasához ütközött.  A forró víz lemarta minden bűntudatom, ami eddig emésztett és már nem éreztem azt a súlyt a vállamon, amit eddig, egyszerűen csak élveztem, hogy ott vagyok. Vele. Erős karjaiba zárva már nem is tűnt olyan félelmetesnek apám terve és a jövőm, ami még mindig bizonytalan. Egyáltalán, hogyan fogom közölni Vele? Minden porcikám sajgott, de nem állítottam le, mert ugyanannyira akartam, mint ahogy Ő. Fejem hátrahajlott a vállára és élveztem, hogy a meleg víz végigfolyik a mellkasomon, ahogy keze is egyre lejjebb csúszott.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A tegnapi ruhámat már tiszta lelkiismerettel vettem vissza, mondjuk. Harry egy fehér trikót és szürke melegítőalsót viselt, amiben szexin lazának tűnt. Mielőtt lementünk a konyhába még utoljára a nyaka köré fontam mindkét kezem és megcsókoltam, amit egy féloldalas mosollyal jutalmazott. Úriember módjára előreengedett és a folyosóra kilépve láttam, hogy Zayn jön a folyosó végéről, aki a tarkóját vakargatja és arcáról sütött a másnaposság.

- Csak szólok, hogy a szobák nincsenek hangszigetelve.

Megtorpantam és félve emeltem rá a tekintetem. Próbáltam nem zavarban lenni, de úgy tűnik nem sikerült. Harry pajkos mosolya mindent elárult, sőt le is pacsizott Zaynnel és egy határozott lökéssel a másik irányba küldte a fiút, akinek lábai önálló életre kelve haladtak előre.

- Szerinted mindent hallott? – kérdeztem. Harry megvonta a vállát és belepuszilt a nyakamba. – Komolyan kérdeztem.

- Legalább tudják, mennyire szeretlek – nyugtatott meg.

A konyhában Eleanor ült Louis ölében, velük szemben pedig Niall kanalazta a müzlijét, mintha az élete múlna azon, hogy meg tud-e enni egy dobozzal belőle. Niall mellé ültem, Eleanorékkal szemben, aki mosolyogva figyelt ránk.

- Remélem, khm – köhögött Louis, de El hátba vágta. – Szóval, remélem, hogy jól aludtatok.

- Mert mi nem igazán – húzta a száját El, de a szeme sarkában ott bujkáltak a mosolygós ráncai.

- Ó, ugyan már, ez nem lehet igaz – mondta Harry és leült mellém. – Csak irigyeltek – nevetett.

Niall járatta a tekintetét közöttünk és próbált megszólalni, de a szájában volt legalább kétkanálnyi müzli, úgyhogy türelmesen megvártuk, míg lenyeli. Zavartan mosolyogtam és legjobb barátnőmre néztem, aki egy később-hallani-akarok-minden-szaftos-részletet pillantással jutalmazott. Remek, szóval az egész ház tudja, hogy mit csináltunk éjjel és reggel.

- Mellesleg, nekem is volt pár átalvatlan éjszakám miattatok – mondta ki a szőke fiú Louisékra mutatva hosszas várakozás után. Harry kiöntött nekem is egy tál müzlit tejjel.

- Köszi, Niall – biccentettem felé egy aprót. A müzli csokis volt, ami a kedvencem és jelentősen csillapította az éhségem. Louis és El egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.

- Mehettetek volna szobára, hogy ne halljuk a… - kezdte volna Louis ecsetelni, de Harry megdobta egy marék müzlivel. Mindenkiből kitört a nevetés. Louis, amit tudott, megpróbálta viszonozni és nem is volt nehéz dolga, mert El lelkesen adogatta a kezébe a hajából kibogarászott darabokat.

- Tudod, én is mesélhetnék pár mocskos részletet rólatok – hadonásztam a kanalammal feléjük, nem is törődve a rám háruló müzli darabokkal.

- Ezt miért nem mondtad hamarabb? – fordult felém Harry megdobva pár szemmel. Ezt hadiüzenetnek vettem.

- Azért – néztem a most már könyörgően tekintő El-re -, mert én jó barátnő vagyok, és nem fecsegem el a titkaikat. Ó, pedig mennyi van… - tettetem a vágyakozást, hogy szétkürtölhessem. Mindenki nevetett és El most engem támadott, amit én hamar viszonoztam, úgyhogy rövidesen kajacsata alakult ki. Én a legjobb barátnőm ellen, Harry pedig Louis ellen. Niall lelkesen gyűjtögette az asztalon landolt darabokat és beletette a táljába, amitől annyira röhögtem, hogy ha Harry nem kap el, leesek a székről.

- Elengedhetsz – mosolyogtam rá, de még mindig az ölében tartott. Megindult a terasz fele és látva rémült arcom, gyorsított a léptein. – Nem mered – mondtam.

- Dehogy nem! – kiabálta és beledobott a medencébe, aminek vize sokkal melegebb volt, mint a kinti téli hőmérséklet. Eleanor is mellettem landolt, és miután kibújt a vízből, megfenyegette Louis-t. A két fiú úgy tett, mintha előbb nem egymás ellen játszottak volna és lepacsiztak, majd otthagyva bennünket visszamentek a házba.

- Ugye tudod, hogyha kimegyünk, megfagyunk?

- Akkor futunk? – néztem rá és háromra, mint az őrültek futni kezdtünk a fiúk után.

Hátulról átöleltem Harryt, aki így csupa víz lett.

- Én is szeretlek – mondta nevetve és megcsókolta a liluló ajkaimat. A remegésem alábbhagyott és azonnal elöntött a melegség.

- Tudom.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Miután rendesen megszárítkoztunk és Harry is átöltözött, megbeszéltük, hogy elmegyünk késő délután sétálni a Hyde Parkba. Külön megkért, hogy öltözzek melegen. Fogalmam se volt, hogy mit tervezett, de nagyon izgatott lettem. Egy órán át vártam, míg ő is felöltözik és belövi a haját, mert hát ugye a fotózáson jól kell kinéznie, még úgy is, hogy ott helyben van egy fodrászuk. A házunk előtt elbúcsúztam tőle és a fehérre mázolt ajtó felé kullogtam.

Apa és Gabi a nappaliban ültek és tévét néztek, illetve apa olvasta a mai újságot. Megpróbáltam a lehető leghalkabban becsukni az ajtót, hogy ne keltsek nagy hangzavart.

- Végre hazataláltál – ugrott elém apa és megölelt. Meglepődve hagytam, hogy kimerítse évi öleléslimitjét nálam és megpróbáltam kibontakozni a karjai közül. – Tudod, hogy aggódtunk, hogy hol vagy? – követett a nappaliba, ahol helyet foglaltam.

- Gyerünk, essünk túl rajta. – Mintha előre megkaptam volna a forgatókönyvet, pontosan úgy csinált. Tudtam, hogy először leszid, amiért nem hívtam fel – pedig küldtem neki egy esemest -, aztán szemrehányóan emlegette fel, hogy miért nem akarja, hogy bajom essen és mik történhettek volna velem. Gabi próbálta megnyugtatni, de mintha meg se hallotta volna 'élete szerelme' hangjait. És helyben vagyunk, a tegnap félbeszakított beszélgetésünk az egyetemről...

- Hogy engedjelek el így New York-ba, ha ennyire felelőtlen vagy? – kérdezte indulatosan, mire már nem bírtam tovább és felpattanva nekiestem.

- Küldtem neked esemest, úgy hiszem, ez elég, hogy tudd, hol vagyok és nincs bajom. Mellesleg Eleanorral voltam és a fiúkkal, bár ehhez semmi közöd. Jól vagyok, látod. – A monológom végére érve pedig eljutott az agyamig, hogy elhangzott New York neve is. – Hogy elengednél? – döbbentem le.

- Nem, ne is álmodj róla. Ha az éjszakát forgolódva töltöttem, hogy hol lehetsz, szerinted nyugodtabb lennék, ha tudom, hogy egy kontinenssel arrébb vagy? Felejtsd el ezt, hogy a Columbiára menj tanulni, amikor Londonnak, Párizsnak vagy Budapestnek is remek egyetemei vannak.

- Lehet, de én a Columbiát választottam. Elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mi a legjobb nekem!

- Nem, ezek szerint nem... És mi az, hogy a fiúknál voltál? – emlegette fel az előbb elejtett mondatomat, pedig azt hittem figyelmen kívül hagyta. Persze, azzal nem foglalkozott, hogy említettem Eleanor nevét is, őket csak a fiúk érdekelték. Pf, felnőttek. Mindnek szelektív hallása van.

Gabi elment a konyha irányába, gondolom, nem akarta, hogy a végén őt is bevonjam a vitánkba, ezért csendben kivonta magát az eseményekből.

- Úgy, hogy Eleanorral találkoztam volna, de helyette Harry jött. Ne legyél már ennyire értetlen – forgattam a szemem. Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam, de ő valami támadásnak vette.

- Harryvel? Ezek szerint együtt vagytok? – döbbent le teljesen.

- Nem olvastad az újságban? – kérdeztem gúnyosan.

- Benne vagy az újságban? Látod, ezért nem engednélek el, mert ki tudja milyen őrültségbe kevernéd magad. Megmondtam annak a fiúnak, hogy jobban szeretném, ha távol maradna tőled, mert nem akarom, hogy még egyszer csalódnod kelljen.

Mit csinált???? Harry nekem sosem említette, hogy az apám elbeszélgetett volna vele. Igazából eddig nem is tudtam, hogy apa tisztában van azzal, hogy Harry a barátom – még ha furcsa is ezt kimondani. Pár másodpercig néma csendben álltam előtte, vártam, hogy eljusson az agyamig az információ és feldolgozzam.

- Az egyetlen dolog, amiben csalódtam, az te vagy – mondtam halkan.

Apa mereven állt előttem és köpni-nyelni nem tudott a meglepődöttségében, amiért ezt mondtam. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy visszaszívjam, de minek? Már késő volt és igazat megvallva, nem is éreztem bűntudatot emiatt. Pontosan tudja, hogy mennyire csalódtam, amiért ki se kérte a véleményemet. A kezdetektől, amikor bemutatta Gabit, tudta, hogy nem kedvelem és ez kölcsönös. Gabinak csak egy felesleg voltam, ami hátráltatja a céljában: apám megszerzésében. Úgy intézte a programjait, hogy teljesen elszigetelődjek az apámtól az évek alatt, aminek meg is lett a böjtje. Elhidegültünk egymástól; sosem osztottam meg vele semmit. Minden érzelmemet magamba fojtottam, míg a végén annyira belebetegedtem, hogy az egyetlen út, hogy könnyítsek magamon az a bulimia volt. Minden eset után sokkal jobban éreztem magam a bőrömben.

Erőteljesen csaptam be a szobám ajtaját, hogy a lakásban tartózkodóknak a tudtára adjam az idegességem erősségét, ami most egytől tízes skálán legalább tizenegy volt. A paplanom ugyanúgy összegyűrve hevert az ágyon, ahogy tegnap hagytam. A ruháim szanaszét voltak szórva. Benyitottam a fürdőben, és az első dolog, amit megláttam, az a lehajtott fedelű vécé volt.

Nem teheted ezt magaddal! – hallottam a lelkiismeretemet. Mardosott a bűntudat, de már annyira elfogott az inger, a késztetés, hogy tettem egy lépést. Minden erőmet össze kellett gyűjtenem ahhoz, hogy megforduljak, de nem ment, mert száznyolcvan fok helyett háromszázhatvan fokos fordulatot vettem, vagyis ugyanott voltam, ahol az előbb. Éreztem, hogy mozog a hasam és már nem tartott sokáig, hogy a vécékagyló fölé görnyedjek.

Miért teszem ezt? Már megint, mi történik?

Fogmosás után a tükörbe szemezve magammal jöttem rá, hogy megint mekkora hülyeséget tettem. Arcom beesett volt és hamuszürke. Kipróbáltam, milyen, ha mosolygok, de nem állt jól. Nem passzolt ehhez az archoz, ami ideiglenesen költözött az én fejemre. Elővettem az odakészített neszesszerből a pirosítót és az alapozót, hogy némi színt vigyek fel. Hallottam, hogy kinyílik a szobaajtóm és valaki lépked a faparkettán. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek van ennyire sunyi, óvatos léptei.

Ijedtemben kiesett a kezemből az alapozó, ami beterítette az egész mosdókagylót.

- Remek – dörmögtem magamban. Oldalra fordítottam a fejem és Gabi állt ott kezében egy csésze gőzölgő teával.

- Minden rendben? – kérdezte és átnyújtotta a bögrét. Udvariasan elvettem és hagytam, hogy a melegség jólesően átjárja a testem minden porcikáját. Eszemben sem volt meginni.

- Persze, csak kicsit fáradt vagyok – hazudtam. Pár laposat pislogtam, hogy elhitessem vele, hogy tényleg csak álmos vagyok.

- Ha tényleg New York-ba szeretnél menni, megpróbálom jobb belátásra bírni apádat, hogy engedjen el – mondta kezét csípőre téve, miközben az ajtófélfát támasztotta. Hangja segítőkésznek bizonyult, de ez csak álca volt.

- Ne aggódj, nem fogom végignézni az esküvőtöket, mert nem érdekel – mondtam gúnyosan. Visszafordultam a tükör felé és megnyitottam a csapot, hogy le tudjam törölni a mosdókagylóra száradt alapozót.

- Jó is, hogy mondod. Nem is fogom engedni, Alisha. Szeretem apádat, és feleségül fogok menni hozzá. – A korábban mézédes hangja egyből átváltott bosszúsba, és mintha csak egy rongy lennék közölte velem a tényt. Burkoltan célzott a meghívómra, hogy felejtsem el.

- A pénzét vagy ő magát?

Nem válaszolt, csak kiment a szobámból. Nagy levegőt vettem, de majdnem mindegyik után úgy éreztem, hogy elájulok. Szívem kicsit hevesebben vert, mint szokott, de ehhez már volt időm hozzászokni. A könnyeim lassan csordogáltak végig, eszemben sem volt letörölni. Hagytam, hogy átadja magát a testem minden fájdalomnak és folyamatosan költözzön a szívembe valami jobb érzés. Visszavonszoltam magam az ágyhoz és lefeküdtem. Még volt pár órám, gondoltam alszom egy kicsit. Ideje álomba sírnom magam.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫           

Kicsit tovább aludtam a kelleténél, ezért az első meleg cuccot kaptam magamra, ami a kezem ügyébe akadt. (kép)

- Gyönyörű vagy – suttogta Harry a fülembe a parkban, amikor elhaladtunk egy szökőkút mellett. Az embert formáló kőszobrok szájából egyáltalán nem csobogott víz. Csak álltak a pózban és ijesztően néztek. Így, hogy sötét volt, minden rejtélyesebbnek és félelmetesebbnek tűnt.

- Ha ennyiszer mondod, még a végén elhiszem – mondtam mosolyogva. Ma délután talán ez az első őszinte mosoly, ami a számon mutatkozott. Mellette megint a régi önmagamnak éreztem magam; fűszeres illatát beszívva pedig egy teljesen más világba repültem.

Harry ujjait erősen rákulcsolta az enyéimre és szorosan a kabátja oldalához nyomta. Nem tudom, miért nem hagyta kettőnk között, gondolom, nem akarta, hogy a rajongók megtudják. Lehet, hogy nem látta, de én kiszúrtam a sok tizenéves lányt, akik csak gyűltek és gyűltek a parkban. Még sétáltunk így néma csöndben a park egy valamelyest eldugott részénél, amikor hirtelen maga fele fordított. Ujjával a fülem mögé igazított egy kósza tincset, amit az előbb feltámadó szél fújt az arcomba. Hosszan, szenvedélyesen csókolt meg, és ezt az idillt csak a kérdése szakította meg.

- Nem akarsz róla beszélni? – törte meg a csendet. Rekedtes hangját tisztán hallottam és a szavak, amiket kiejtett megijesztettek.

- M-miről?

- Miért bánt ennyire, hogy az apád újranősül? – kérdezte a semmiből. Kifújtam a levegőt, mert sokkal rosszabbra számítottam. Csak hátat fordítottam neki, de kezem még most sem engedte el. Szorosan mögém lépett és halkan suttogta a fülembe: - Ha nem akarsz róla beszélni, megértem.

Kezét a derekam köré fonta és magához szorított. Lehelete súrolta a fülemet, ami melegséggel töltött el. A szél csípte az arcom, ezért jobban a sálamba fúrtam a fejem. Nem, tényleg nem akartam róla beszélni. De egyszer úgyis muszáj lesz, úgyhogy…

- Meghalt – mondtam halkan, és mielőtt megijedne, folytattam. – Meghalt három éve egy síbalesetben. Az egész az én hibám volt, nem lett volna szabad magam után húznom, de olyan jó játéknak tűnt – hangom el-elcsuklott, és könnyekkel küszködve próbáltam folytatni. Megszédülve estem neki, de megtámasztott erős mellkasával.

- Sajnálom. – Arcát a hajamba fúrta és hallottam, ahogy mélyen belélegzi az illatom. – Alisha, ez egyáltalán nem a te hibád. Ne okold magad miatta.

Hangja együttérzést és törődést sugárzott, ami jól esett. Leszorítottam a szemem; megfeszítettem a lábaim, mert éreztem, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj.

- Annyira hiányzik – mondtam sírástól berekedve és engedtem, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.

Egyszerűen, tőmondatokban válaszolt Harry és azt hiszem ezek voltak azok a szavak, amikre vártam. Sosem mondta senki, hogy sajnálja vagy tudja, mennyire szerettem őt és mennyire hiányzott. Nem telt el úgy nap, hogy ne akartam volna visszapörgetni az időt vagy felajánlani magam cserébe Ő érte. Sosem feküdt be mellém senki az ágyba és játszadozott a hajammal, miközben azt suttogta, hogy jó éjszakát. Nem várt reggel finom péksüteménnyel, amiért a közeli cukrászdába szaladt, mert már megint odaégette a pirítóst. Ezek mind apróságok voltak, és annyira magából értetődő napi rutinok, hogy eddig sosem értékeltem őket igazán. De három éve mindennap magamnak kell reggelit csinálnom és álomba se ringatott senki. Egészen idáig egyedül voltam és magányosnak éreztem magam – még ha Eleanor ott is volt, nem akartam terhelni őt a gondjaimmal. Most Harry volt a szikla, amibe kapaszkodhattam.

- Hé – szólított meg, mikor megint megszédültem. -, jól vagy?

- Én… nem tudom. – Tettem egy lépést a közeli pad felé, de a térdem felmondta a szolgálatot és az eddig befeszített izmaim elernyedtek. Először homályosan láttam, aztán már csak a feketeség volt előttem.

Az utolsó amit, hallotta, ahogy Harry a nevemet kiabálja.