Sajnálom, nagyon-nagyon, hogy ennyi időt kihagytam - igaz egy hét, na mindegy -, de sooo much to do... :) Gondolkozom, hogy a történetet hogyan kéne folytatnom és erősen hajlok afelé hogy behozzak még egy szereplőt, aki szintén, úgymond főszereplő lenne, mint Alisha, de ez még bizonytalan... Jó olvasást! Xx
.::Alisha::.
Hál' Istennek mindenki túltette magát rajtam - legnagyobb erőfeszítésembe került bizonygatnom. Minden étkezési lehetőséget megragadva kezdtem magamba tömni a legkülönfélébb kajákat és a végén Niall már a sorstársának hitt. Együtt ettünk és lelkiztünk, ami nagyon jól esett, mondhatjuk, hogy ő volt a lelki szemetesládám.
- Elmész? - kérdezte meglepetten, miközben a szájából néhány morzsa kihullott. Megmosolyogtatott, hogy hogy lehet ennyire kisfiúsan aranyos valaki, miközben bociszemekkel néz rám. Annyira feloldódtam mellette, hogy észre se vettem, hogy miről beszélek, csak járt a szám a múltamról, rengeteg vicces történetet meséltem neki a bentlakásos koromból, és a jövőmről, arról, hogy hol akarok továbbtanulni. Farkasszemet néztem vele, és aprót bólintottam.
- De miért?
- Mert nem bírok itt lenni, el kell mennem - mondtam nyugodtan egy nagy sóhaj után. Ezt mégiscsak könnyebb volt elmondani, mint a valós okát. - Niall, kérlek ne mondd el senkinek. Még neki se - tettem hozzá halkabban.
- De közöld vele, minél előbb, annál jobb - mondta és miután megfogadtam a tanácsát, tovább eszegettünk. A tévéből szólt az Így jártam anyátokkal, amit nem bírtunk ki nevetés nélkül.
- Héééj! - robbant be a szobámba Harry boldogan, akin fekete kabátja mutatta, hogy már készen áll az indulásra.
- Ühm... egy perc - mutattam az ujjammal és felállva az ágyról bementem a fürdőbe, hogy átöltözzek. Útközben nyomtam egy puszit Harry arcára, de a sok kajamaradék az ágyon jobban lekötötte, azt hiszem. Felöltöztem (kép) és felkentem egy kevés sminket az arcomra, hogy azért mégis jó első benyomást tegyek Harry szüleire. Apropó, Harry szülei... nem tudok semmit róluk! És ha ez még nem is nagy gáz, nem tudom, hogy milyen az ízlésük, szóval kicsit átlagos dolgokat vettem ajándékba nekik. Harry a múlt héten tette szóvá, hogy az anyukája meg szeretne ismerni - mert állítólag a fia annyit áradozik a barátnőjéről - és úgy döntöttünk, hogy a most hétvége mindkettőnknek tökéletes. Harry se foglalt a banda ügyeivel és én is ráérek, elvégre már semmi iskolai kötelezettségem nincsen.
A kapcsolatunk erősebb, mint valaha és ha eddig voltak is kétségeim, már nincsenek. Vannak emberek, akik igazi rajongója Halisha-nak és mindenféle cuki tényt kitalálnak rólunk, amiket mindig óriási vigyorral olvasok, és vannak, akik azt hiszik, hogy csak a látszat miatt vagyok Vele. Pont, mint Eleanornál, és habár nem mutatja mennyire fájnak neki, hogy azt hiszik, nem szerelmes igazából, én nagyon is látom, hogy állnak a dolgok kettejük között. Minden a legnagyobb rendben.
- Mehetünk - mondtam a kapkodástól lihegve és felkaptam a sálam az ágyról, amit Harry birizgált.
- Ha anyáékra nem teszel jó benyomást, jusson eszedbe, hogy én már beléd estem - mormolta a fülembe és oda se kellett néznem, hogy tudjam, egy pajzán vigyor ült ki a szájára.
- Niall, mondanám, hogy van kaja a hűtőben, de... - mutattam a körülötte heverő kupacra és elbúcsúztunk tőle. Megígérte, hogy tartja a frontot, amit nem igazán értettem, hiszen apa és Gabi a városon kívül tartózkodik, elég lenne, ha bezárnám a házat.
Harry vállon veregette a barátját, mert látszólag az félrenyelt, majd követett az autójához.
- Voltál már Holmes Chapelben? - kérdezte tekintetét elszakítva az úttól, hogy egy pillanatra rám nézhessen. Szája vidáman mosolygott. Tudom, hogy kevés időt tölthet a családjával az állandó munka miatt, és főleg mert több mérföldre van egymástól Holmes Chapel és London.
- Egyszer.
- Tényleg? - kérdezte meglepetten és most már hosszabban pihentette rajtam a tekintetét, mint előbb. A fejem oldalra fordítottam és pár másodpercig csöndben néztem, ahogy a fák magányosan állnak egymástól távol. Vajon én is egy ilyen fa leszek? Távol leszek mindenkitől akivel valaha is törődtem, az óceán túloldalán, és még csak meg sem tudok mozdulni - mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna?
- Még amikor kisebb voltam - fordultam felé fájdalmas mosolyra húzva a számat. Némán figyelte az utat, nem mondott semmit. - Apa még pár éve együtt dolgozott a White Eskimo-val. Ismered őket?
- Viccelsz? - csattan fel, mintha valami érdekeset mondtam volna; legalábbis számomra mindennapi volt, hogy az apám mindenféle feltörekvő vagy már a csúcson lévő énekesekkel dolgozik együtt. - Mielőtt az X-faktorba jelentkeztem, benne voltam a bandájukban - mosolygott. Nem tudtam mi a furcsább, hogy ismeri a bandát, vagy hogy a tagja is volt a One Direction előtt?
- Volt egy másik bandád? - meredtem rá hitetlenkedve.
- Igen, de igazából nem az enyém volt. Csatlakoztam pár iskolás haverommal, csak úgy, hogy elüssük a szabadidőnket. Nem is tudtam, hogy még megvannak - mondta, de leginkább magának, azt hiszem. Az úton énekeltünk, komolyan, mintha táborba készülnék és némán meredtünk a tájra, illetve egyszer megálltunk enni.
Holmes Chapel annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen város a világtérképen, igenis szép és tiszta. Az emberek mosolyogva ismerték fel Harryt, aki mit sem törődve velük csak visszamosolygott rájuk és kézen fogva vitt maga után. Nem is érdekelték az előkerült mobilok és a tollukat kirángató fiatal lányok serege. Végigsétáltunk egy szélesebb főutcán, majd lekanyarodtunk, ahol a házuk van. A nap is kezdett gyéren sütni, így csak csukott szemmel élveztem a lágy sugarakat, miközben lábaim maguktól mozogtak. Egyre élesebb sikításokat hallottam.
- Remek - morogta Harry és már értelmet nyert, miért egy utcával lejjebb parkoltunk. Harry még szorosabban fogta a kezem és nem engedte el a tömeg ellenére.
- Tényleg együtt vagytok? - hallottam egy halk hangot mellőlem, mire felkaptam a fejem. Egy szőkés barna hajú lány nézett rám félénken, de ugyanakkor mosolygott is. Még nem is tudják? - gondolkodtam el. Elvégre, sosem hangzott el egyetlen interjúban, amit nem is bánok, én se szívlelném, ha ország-világ előtt ki kéne mondanom, hogy kivel vagyok együtt éppen és gondolom Harry amúgy is unja a barátnősdi-kérdéseket, már reflexből elhárítja ezeket. Kedvesen rámosolyogtam és mentem Harry után.
- Legalább adj nekik autogramot - kértem, mire megállt.
Türelmesen vártam, hogy aláírást adjon pár lánynak és fotókat készítsenek velük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam rá büszke, és őszintén örültem, hogy ennyien szeretik. Fél órája ácsorogtam, amikor egy középhosszú barna hajú lány jött ki a házból. Azonnal felismertem Gemmát, aki kicsit pipa volt ránk, mert már itt álltunk egy ideje és még nem jutottunk tovább a kocsifeljárón.
- Harold, basszus, anya már vár titeket! - kiáltotta, mire mindenki ráfigyelt. Kicsit megilletődött, hogy ekkora figyelemnek örvend, de ez is csak pár másodpercig tartott.
- Hé, Gemma! - köszöntem neki, majd odaslisszoltam hozzá és megöleltem.
- Te vagy Alisha, ugye? - kérdezte kételkedéssel csengő hanggal.
- Igen - nevettem. - Én lennék.
- Ó, szia - mosolyodott el. - Anya már ki van akadva rátok, amiért ennyi ideig kint álltok a hidegben. Gyere Al, szerintem Harry még marad egy kis ideig.
Bementünk a teljesen átlagosnak kinéző angol lakásba, ami belülről egy cseppet sem volt átlagos. A szobák tükrözték Harry londoni házának stílusát, nagyrészt ugyanolyan formájú bútorok és lakberendezési kellékekkel volt tele, legfeljebb más színekben. Minden passzolt mindenhez. Levettük a cipőinket és a kabátunkat, majd beljebb hívott a nappaliba. Hitetlenkedve néztem végig a családi képeket, amik a szekrényeken voltak itt-ott. Furcsa, hogy Harrynek ennyire rövid és világos haja lett volna.
- Remek illatok vannak - léptem be a konyhába. Reméltem, hogy ezzel a mondattal megalapozom a kapcsolatunkat de utólag bevallom, hogy nem volt mitől tartanom. Helyet foglaltam a többiekkel az asztalnál, és a kezdeti gátlásaimat feloldották Harry mostohaapjának, Gemma és a barátja poénjai. Igen, előre elhadarta, hogy ki kicsoda és nagyjából jellemezte őket. Nos, Gemmáról mondott pár szép dolgot.
- Bocsi, de... Uhh - jött be Harry, levette a sapkáját és egy gyors hajrázással be is állította. - Rengetegen voltak, most már mondtam, hogy menjenek el, mert egy darabig nem jövök ki.
Nyomott egy puszit az arcomra és leült mellém. Harry családja nagyon aranyos és jó beszélgetőpartnerek, mindenféle témáról kérdezgettek. Kivéve egyet, hál' Istennek. Anne isteni szakácsnő, és a sütijeiből kétszer is szedtem, és mosolyogva nyugtáztam a mellettem ülő göndörke megkönnyebbült sóhajait. Együtt mentünk át a nappaliba, és mindenki tűkön ülve várta, hogy átadjuk az ajándékokat. Hiába volt még egy hét karácsonyig, már nem bírtak várni. Meg különben sem leszünk itt egy hétig. Mindenki örült az ajándékaimnak, pedig ettől tartottam a legjobban. Látni a csodálkozó mosolyukat, megkönnyebbüléssel töltött el. És túlestünk ezen is. Az átadástól kezdve mindig kellemetlenül éreztem magam, elvégre kínos ott állni csendben, de Gemma barátja és Harry néha-néha összefogtak és poénokkal bombázták szegényt lányt.
- Harry, ez nem vicces - képedt el Gemma, miközben kivette a göndör ajándékát és elhúzott szájjal szemezett a harisnyakötővel. A két srác oldalba bökte egymást, mint akik jól végezték dolgukat.
- Szeretném, ha ezt viselnéd az esküvőnkön - tette hozzá nevetve Nate, Gemma barátja.
- Esküvő? - szóltam közbe. Harry mellett álltam két lépéssel és a lábam a kanapénak döntöttem.
- Jövő nyáron elveszem ezt a nőszemélyt. - Nate odalépett Gemmához és egy puszit nyomott a fejére.
- Gratulálok - mosolyogtam rájuk.
- Ne ilyen elhamarkodottan, még semmi sem biztos! - fenyítette szegény fiút Gemma, aki meg is ijedt. Szerintem titkon tudta, hogy csak vissza akar vágni.
Az ajándékozás után Harry felvitt a régi szobájába, ami iszonyú kupis volt. A kék falat különböző előadók poszterei takarták, valamelyik már gyűrött volt vagy szakadt. Az íróasztalon is ott állt a régi számítógép, amilyet utoljára... Nem is tudom, mikor láttam. Egyedül az ágya volt rendesen bevetve.
- Mindent úgy hagytál, mielőtt elmentél? - húztam végig az ujjam az íróasztalon. Harry leheletét éreztem, ahogy cirógatja a fülem, kezei pedig a derekamat fonják körbe.
- Nyugi, anyának megengedem, hogy néha kitakarítson - mormolta és óvatos csókokkal borította a nyakamat.
- Kedvelem őket. - Szemem ide-oda ugrált a falakon, asztalokon, majd megakadt egy fehér-kék szórólapon, amit úgy tűnt, hogy nem rég raktak ide. - Nézd! - emeltem elé a szórólapot. - Ma este koncertezik a White Eskimo.
Arcán kiült a döbbenet és a meglepődöttség egyszerre. Kivette a kezemből és olvasgatni kezdte. Állát még mindig a vállamon pihentette, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Lehetne ennél tökéletesebb?
- Érdekel? - kérdezte.
- Ühüm. Gondolom te is rég találkoztál velük.
Egymás mellett lépkedtünk a kivilágított utcán. A fényekben megcsillantak a leeső hópelyhek, ami romantikus hangulatot teremtett. Össze-vissza lépkedtünk, játékosan, amit halk nevetéssel jutalmaztam. Harry megtorpant és hirtelen maga felé fordított.
- Még sosem csókolóztam hóesésben - suttogta ajkamra, majd ráérősen megcsókolt. Ujjaimat végighúztam arccsontján, majd megállapodott az állán.
- Még én sem - válaszoltam belemosolyogva a csókunkba.
- Most már igen.
Végigsétáltunk az utcán, ahol a délelőtt folyamán lépkedtünk és most teljesen másnak tűnt. Félelmetesebb volt; senki nem volt rajtunk kívül, és sötét volt. Hangok szűrődtek ki a közeli pub helységéből. Közelebb érve láttuk a táncoló, vagy beszélgető emberek csoportját, és a hangok már inkább hasonlított egy közepes dallamra. Amint beértünk, azonnal a középpontba kerültünk, bár gondolom, mondanom sem kell, hogy nem miattam. Harry köszönt mindenkinek, rendelt két üdítőt és intett a pincérnőnek, az üres asztal felé. Az énekes hangosan felnevetett, amikor észrevette Harryt, majd folytatta a szövegét.
- Nem is játszanak rosszul - próbáltam a fülébe suttogni.
- Hidd el, jobbak voltak, mikor bent voltam a csapatban - nevetett és le sem vette a szemét a bandáról, akik az utolsó akkordokat ütötték. Egoizmusának nagyvonalú megnyílvánulását csak egy szemforgatással reagáltam le. A pincérnő meghozta az üdítőnket, bele is ittam a narancsos lébe, miközben láttam, hogy felén igyekezik a White Eskimo.
- Harry, öregem, mióta nem toltad erre a képed? - üdvözölte őt egy fekete állig érő fiú és kezet fogott vele.
- Srácok, ő itt a barátnőm, Alisha - mutatott be, mire csak én intettem nekik és vigyorogtam, mint a vadalma.
Első benyomásom azonnal megváltozott, amikor leültek mellénk és felemlegették a régi szép időket. Harry néha zavarba ejtően mosolygott és lesütötte a szemét, amikor elmesélték, hogy miket csinált. Kezét a combomon pihentette, jelezve, hogy összetartozunk.
- Te komolyan meztelenül robogóztál? - kérdeztem felé fordulva és még most sem fért a fejembe, hogy volt bátorsága ilyet tenni.
- Jól van na, az egész egy fogadás volt... - kezdett magyarázkodni, de Jack a szavába vágva folytatta.
- Ami úgy kezdődött, hogy eltörted egyikünk gitárját - csóválta a fejét, majd nagyot kortyolt az elé tett sörből.
- Miért hitted azt, hogy te vagy Axl Rose?
Szerintem órákig ülhettünk ott és szórakoztattak a legjobb történeteikkel. Az emberek már kezdtek szedelőzködni körülöttünk, mindenki szólt egy-két kedves szót a pincérnőhöz és a pultoshoz. Nekem furcsa volt, hiszen itt mindenki ismeri a másikat és mindenkinek van egy-két kedves szava a másikhoz, míg ez odahaza Londonban nem volt jellemző. A beszélgetésbe elmélyülve nem is vettem észre, hogy már fél egy fele jár az idő és telefonom képernyőjére pillantva láttam, hogy Eleanor négyszer hívott.
- Mindjárt jövök - kértem elnézést és kislisszoltam az asztalok között. Barátnőm a harmadik csörgés után vette fel a telefonját.
- Szia, El! - köszöntem vidáman. - Na mizujs?
Először felháborodva kezdett magyarázni valamiféle dologról, amit meglepetésnek szánt. Ez még nekem is magas volt, úgyhogy megkértem, hogy fejezze be és vegyen egy mély levegőt, majd folytassa. És beszélt és beszélt, nekem meg végre leesett a lényeg.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL???
- Elmész? - kérdezte meglepetten, miközben a szájából néhány morzsa kihullott. Megmosolyogtatott, hogy hogy lehet ennyire kisfiúsan aranyos valaki, miközben bociszemekkel néz rám. Annyira feloldódtam mellette, hogy észre se vettem, hogy miről beszélek, csak járt a szám a múltamról, rengeteg vicces történetet meséltem neki a bentlakásos koromból, és a jövőmről, arról, hogy hol akarok továbbtanulni. Farkasszemet néztem vele, és aprót bólintottam.
- De miért?
- Mert nem bírok itt lenni, el kell mennem - mondtam nyugodtan egy nagy sóhaj után. Ezt mégiscsak könnyebb volt elmondani, mint a valós okát. - Niall, kérlek ne mondd el senkinek. Még neki se - tettem hozzá halkabban.
- De közöld vele, minél előbb, annál jobb - mondta és miután megfogadtam a tanácsát, tovább eszegettünk. A tévéből szólt az Így jártam anyátokkal, amit nem bírtunk ki nevetés nélkül.
- Héééj! - robbant be a szobámba Harry boldogan, akin fekete kabátja mutatta, hogy már készen áll az indulásra.
- Ühm... egy perc - mutattam az ujjammal és felállva az ágyról bementem a fürdőbe, hogy átöltözzek. Útközben nyomtam egy puszit Harry arcára, de a sok kajamaradék az ágyon jobban lekötötte, azt hiszem. Felöltöztem (kép) és felkentem egy kevés sminket az arcomra, hogy azért mégis jó első benyomást tegyek Harry szüleire. Apropó, Harry szülei... nem tudok semmit róluk! És ha ez még nem is nagy gáz, nem tudom, hogy milyen az ízlésük, szóval kicsit átlagos dolgokat vettem ajándékba nekik. Harry a múlt héten tette szóvá, hogy az anyukája meg szeretne ismerni - mert állítólag a fia annyit áradozik a barátnőjéről - és úgy döntöttünk, hogy a most hétvége mindkettőnknek tökéletes. Harry se foglalt a banda ügyeivel és én is ráérek, elvégre már semmi iskolai kötelezettségem nincsen.
A kapcsolatunk erősebb, mint valaha és ha eddig voltak is kétségeim, már nincsenek. Vannak emberek, akik igazi rajongója Halisha-nak és mindenféle cuki tényt kitalálnak rólunk, amiket mindig óriási vigyorral olvasok, és vannak, akik azt hiszik, hogy csak a látszat miatt vagyok Vele. Pont, mint Eleanornál, és habár nem mutatja mennyire fájnak neki, hogy azt hiszik, nem szerelmes igazából, én nagyon is látom, hogy állnak a dolgok kettejük között. Minden a legnagyobb rendben.
- Mehetünk - mondtam a kapkodástól lihegve és felkaptam a sálam az ágyról, amit Harry birizgált.
- Ha anyáékra nem teszel jó benyomást, jusson eszedbe, hogy én már beléd estem - mormolta a fülembe és oda se kellett néznem, hogy tudjam, egy pajzán vigyor ült ki a szájára.
- Niall, mondanám, hogy van kaja a hűtőben, de... - mutattam a körülötte heverő kupacra és elbúcsúztunk tőle. Megígérte, hogy tartja a frontot, amit nem igazán értettem, hiszen apa és Gabi a városon kívül tartózkodik, elég lenne, ha bezárnám a házat.
Harry vállon veregette a barátját, mert látszólag az félrenyelt, majd követett az autójához.
- Voltál már Holmes Chapelben? - kérdezte tekintetét elszakítva az úttól, hogy egy pillanatra rám nézhessen. Szája vidáman mosolygott. Tudom, hogy kevés időt tölthet a családjával az állandó munka miatt, és főleg mert több mérföldre van egymástól Holmes Chapel és London.
- Egyszer.
- Tényleg? - kérdezte meglepetten és most már hosszabban pihentette rajtam a tekintetét, mint előbb. A fejem oldalra fordítottam és pár másodpercig csöndben néztem, ahogy a fák magányosan állnak egymástól távol. Vajon én is egy ilyen fa leszek? Távol leszek mindenkitől akivel valaha is törődtem, az óceán túloldalán, és még csak meg sem tudok mozdulni - mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna?
- Még amikor kisebb voltam - fordultam felé fájdalmas mosolyra húzva a számat. Némán figyelte az utat, nem mondott semmit. - Apa még pár éve együtt dolgozott a White Eskimo-val. Ismered őket?
- Viccelsz? - csattan fel, mintha valami érdekeset mondtam volna; legalábbis számomra mindennapi volt, hogy az apám mindenféle feltörekvő vagy már a csúcson lévő énekesekkel dolgozik együtt. - Mielőtt az X-faktorba jelentkeztem, benne voltam a bandájukban - mosolygott. Nem tudtam mi a furcsább, hogy ismeri a bandát, vagy hogy a tagja is volt a One Direction előtt?
- Volt egy másik bandád? - meredtem rá hitetlenkedve.
- Igen, de igazából nem az enyém volt. Csatlakoztam pár iskolás haverommal, csak úgy, hogy elüssük a szabadidőnket. Nem is tudtam, hogy még megvannak - mondta, de leginkább magának, azt hiszem. Az úton énekeltünk, komolyan, mintha táborba készülnék és némán meredtünk a tájra, illetve egyszer megálltunk enni.
Holmes Chapel annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen város a világtérképen, igenis szép és tiszta. Az emberek mosolyogva ismerték fel Harryt, aki mit sem törődve velük csak visszamosolygott rájuk és kézen fogva vitt maga után. Nem is érdekelték az előkerült mobilok és a tollukat kirángató fiatal lányok serege. Végigsétáltunk egy szélesebb főutcán, majd lekanyarodtunk, ahol a házuk van. A nap is kezdett gyéren sütni, így csak csukott szemmel élveztem a lágy sugarakat, miközben lábaim maguktól mozogtak. Egyre élesebb sikításokat hallottam.
- Remek - morogta Harry és már értelmet nyert, miért egy utcával lejjebb parkoltunk. Harry még szorosabban fogta a kezem és nem engedte el a tömeg ellenére.
- Tényleg együtt vagytok? - hallottam egy halk hangot mellőlem, mire felkaptam a fejem. Egy szőkés barna hajú lány nézett rám félénken, de ugyanakkor mosolygott is. Még nem is tudják? - gondolkodtam el. Elvégre, sosem hangzott el egyetlen interjúban, amit nem is bánok, én se szívlelném, ha ország-világ előtt ki kéne mondanom, hogy kivel vagyok együtt éppen és gondolom Harry amúgy is unja a barátnősdi-kérdéseket, már reflexből elhárítja ezeket. Kedvesen rámosolyogtam és mentem Harry után.
- Legalább adj nekik autogramot - kértem, mire megállt.
Türelmesen vártam, hogy aláírást adjon pár lánynak és fotókat készítsenek velük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam rá büszke, és őszintén örültem, hogy ennyien szeretik. Fél órája ácsorogtam, amikor egy középhosszú barna hajú lány jött ki a házból. Azonnal felismertem Gemmát, aki kicsit pipa volt ránk, mert már itt álltunk egy ideje és még nem jutottunk tovább a kocsifeljárón.
- Harold, basszus, anya már vár titeket! - kiáltotta, mire mindenki ráfigyelt. Kicsit megilletődött, hogy ekkora figyelemnek örvend, de ez is csak pár másodpercig tartott.
- Hé, Gemma! - köszöntem neki, majd odaslisszoltam hozzá és megöleltem.
- Te vagy Alisha, ugye? - kérdezte kételkedéssel csengő hanggal.
- Igen - nevettem. - Én lennék.
- Ó, szia - mosolyodott el. - Anya már ki van akadva rátok, amiért ennyi ideig kint álltok a hidegben. Gyere Al, szerintem Harry még marad egy kis ideig.
Bementünk a teljesen átlagosnak kinéző angol lakásba, ami belülről egy cseppet sem volt átlagos. A szobák tükrözték Harry londoni házának stílusát, nagyrészt ugyanolyan formájú bútorok és lakberendezési kellékekkel volt tele, legfeljebb más színekben. Minden passzolt mindenhez. Levettük a cipőinket és a kabátunkat, majd beljebb hívott a nappaliba. Hitetlenkedve néztem végig a családi képeket, amik a szekrényeken voltak itt-ott. Furcsa, hogy Harrynek ennyire rövid és világos haja lett volna.
- Remek illatok vannak - léptem be a konyhába. Reméltem, hogy ezzel a mondattal megalapozom a kapcsolatunkat de utólag bevallom, hogy nem volt mitől tartanom. Helyet foglaltam a többiekkel az asztalnál, és a kezdeti gátlásaimat feloldották Harry mostohaapjának, Gemma és a barátja poénjai. Igen, előre elhadarta, hogy ki kicsoda és nagyjából jellemezte őket. Nos, Gemmáról mondott pár szép dolgot.
- Bocsi, de... Uhh - jött be Harry, levette a sapkáját és egy gyors hajrázással be is állította. - Rengetegen voltak, most már mondtam, hogy menjenek el, mert egy darabig nem jövök ki.
Nyomott egy puszit az arcomra és leült mellém. Harry családja nagyon aranyos és jó beszélgetőpartnerek, mindenféle témáról kérdezgettek. Kivéve egyet, hál' Istennek. Anne isteni szakácsnő, és a sütijeiből kétszer is szedtem, és mosolyogva nyugtáztam a mellettem ülő göndörke megkönnyebbült sóhajait. Együtt mentünk át a nappaliba, és mindenki tűkön ülve várta, hogy átadjuk az ajándékokat. Hiába volt még egy hét karácsonyig, már nem bírtak várni. Meg különben sem leszünk itt egy hétig. Mindenki örült az ajándékaimnak, pedig ettől tartottam a legjobban. Látni a csodálkozó mosolyukat, megkönnyebbüléssel töltött el. És túlestünk ezen is. Az átadástól kezdve mindig kellemetlenül éreztem magam, elvégre kínos ott állni csendben, de Gemma barátja és Harry néha-néha összefogtak és poénokkal bombázták szegényt lányt.
- Harry, ez nem vicces - képedt el Gemma, miközben kivette a göndör ajándékát és elhúzott szájjal szemezett a harisnyakötővel. A két srác oldalba bökte egymást, mint akik jól végezték dolgukat.
- Szeretném, ha ezt viselnéd az esküvőnkön - tette hozzá nevetve Nate, Gemma barátja.
- Esküvő? - szóltam közbe. Harry mellett álltam két lépéssel és a lábam a kanapénak döntöttem.
- Jövő nyáron elveszem ezt a nőszemélyt. - Nate odalépett Gemmához és egy puszit nyomott a fejére.
- Gratulálok - mosolyogtam rájuk.
- Ne ilyen elhamarkodottan, még semmi sem biztos! - fenyítette szegény fiút Gemma, aki meg is ijedt. Szerintem titkon tudta, hogy csak vissza akar vágni.
Az ajándékozás után Harry felvitt a régi szobájába, ami iszonyú kupis volt. A kék falat különböző előadók poszterei takarták, valamelyik már gyűrött volt vagy szakadt. Az íróasztalon is ott állt a régi számítógép, amilyet utoljára... Nem is tudom, mikor láttam. Egyedül az ágya volt rendesen bevetve.
- Mindent úgy hagytál, mielőtt elmentél? - húztam végig az ujjam az íróasztalon. Harry leheletét éreztem, ahogy cirógatja a fülem, kezei pedig a derekamat fonják körbe.
- Nyugi, anyának megengedem, hogy néha kitakarítson - mormolta és óvatos csókokkal borította a nyakamat.
- Kedvelem őket. - Szemem ide-oda ugrált a falakon, asztalokon, majd megakadt egy fehér-kék szórólapon, amit úgy tűnt, hogy nem rég raktak ide. - Nézd! - emeltem elé a szórólapot. - Ma este koncertezik a White Eskimo.
Arcán kiült a döbbenet és a meglepődöttség egyszerre. Kivette a kezemből és olvasgatni kezdte. Állát még mindig a vállamon pihentette, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Lehetne ennél tökéletesebb?
- Érdekel? - kérdezte.
- Ühüm. Gondolom te is rég találkoztál velük.
♫ ♪ ♫ ♪ ♫
Egymás mellett lépkedtünk a kivilágított utcán. A fényekben megcsillantak a leeső hópelyhek, ami romantikus hangulatot teremtett. Össze-vissza lépkedtünk, játékosan, amit halk nevetéssel jutalmaztam. Harry megtorpant és hirtelen maga felé fordított.
- Még sosem csókolóztam hóesésben - suttogta ajkamra, majd ráérősen megcsókolt. Ujjaimat végighúztam arccsontján, majd megállapodott az állán.
- Még én sem - válaszoltam belemosolyogva a csókunkba.
- Most már igen.
Végigsétáltunk az utcán, ahol a délelőtt folyamán lépkedtünk és most teljesen másnak tűnt. Félelmetesebb volt; senki nem volt rajtunk kívül, és sötét volt. Hangok szűrődtek ki a közeli pub helységéből. Közelebb érve láttuk a táncoló, vagy beszélgető emberek csoportját, és a hangok már inkább hasonlított egy közepes dallamra. Amint beértünk, azonnal a középpontba kerültünk, bár gondolom, mondanom sem kell, hogy nem miattam. Harry köszönt mindenkinek, rendelt két üdítőt és intett a pincérnőnek, az üres asztal felé. Az énekes hangosan felnevetett, amikor észrevette Harryt, majd folytatta a szövegét.
- Nem is játszanak rosszul - próbáltam a fülébe suttogni.
- Hidd el, jobbak voltak, mikor bent voltam a csapatban - nevetett és le sem vette a szemét a bandáról, akik az utolsó akkordokat ütötték. Egoizmusának nagyvonalú megnyílvánulását csak egy szemforgatással reagáltam le. A pincérnő meghozta az üdítőnket, bele is ittam a narancsos lébe, miközben láttam, hogy felén igyekezik a White Eskimo.
- Harry, öregem, mióta nem toltad erre a képed? - üdvözölte őt egy fekete állig érő fiú és kezet fogott vele.
- Srácok, ő itt a barátnőm, Alisha - mutatott be, mire csak én intettem nekik és vigyorogtam, mint a vadalma.
Első benyomásom azonnal megváltozott, amikor leültek mellénk és felemlegették a régi szép időket. Harry néha zavarba ejtően mosolygott és lesütötte a szemét, amikor elmesélték, hogy miket csinált. Kezét a combomon pihentette, jelezve, hogy összetartozunk.
- Te komolyan meztelenül robogóztál? - kérdeztem felé fordulva és még most sem fért a fejembe, hogy volt bátorsága ilyet tenni.
- Jól van na, az egész egy fogadás volt... - kezdett magyarázkodni, de Jack a szavába vágva folytatta.
- Ami úgy kezdődött, hogy eltörted egyikünk gitárját - csóválta a fejét, majd nagyot kortyolt az elé tett sörből.
- Miért hitted azt, hogy te vagy Axl Rose?
Szerintem órákig ülhettünk ott és szórakoztattak a legjobb történeteikkel. Az emberek már kezdtek szedelőzködni körülöttünk, mindenki szólt egy-két kedves szót a pincérnőhöz és a pultoshoz. Nekem furcsa volt, hiszen itt mindenki ismeri a másikat és mindenkinek van egy-két kedves szava a másikhoz, míg ez odahaza Londonban nem volt jellemző. A beszélgetésbe elmélyülve nem is vettem észre, hogy már fél egy fele jár az idő és telefonom képernyőjére pillantva láttam, hogy Eleanor négyszer hívott.
- Mindjárt jövök - kértem elnézést és kislisszoltam az asztalok között. Barátnőm a harmadik csörgés után vette fel a telefonját.
- Szia, El! - köszöntem vidáman. - Na mizujs?
Először felháborodva kezdett magyarázni valamiféle dologról, amit meglepetésnek szánt. Ez még nekem is magas volt, úgyhogy megkértem, hogy fejezze be és vegyen egy mély levegőt, majd folytassa. És beszélt és beszélt, nekem meg végre leesett a lényeg.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése