25.: Paint Fight

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem a szokásos szombati időben hoztam a részt, de uhh, el lettem havazva és így sem tökéletes a rész. Rengeteg tanulnivalóm van, és egyáltalán nincs kedvem több órán keresztül a történelmet magolni, de kénytelen vagyok. Ráadásul még életemben nem voltam ilyen fáradt, mint ezen a héten és ha tehetném csak naphosszat aludnék. És nem utolsó sorban: nagyon, de nagyon köszönöm a 15 feliratkozót! <3

Nektek hogy telt a hetetek? Remélem jobban, mint nekem. :) Jó olvasást! Xx

Riporter: Ki a legnépszerűbb a lányok körében?

Szemem egyenesen telt ajkaira vándoroltak, ahogy előttem áll. Perzselő tekintete égette az arcom, de féltem a szemébe nézni. Nem tudtam, hogy mi  következik, ezért csak álltam egy helyben. Ujjaimmal görcsösen kapaszkodtam a szoknyám szélébe és gyűrögettem, hogy így vezessem le a feszültséget. Vonzott az ajkai között húzódó kis rés, már az őrületbe kergetett a kínai turistacsoport lassúsága, ahogy elhalad a folyosón mellettünk. Harry jobb kezével mellettem támasztotta a falat és egyik térdét a lábaim közé helyezte, hogy ne foglaljunk túl sok helyet. Éreztem, ahogy a torkom egyre jobban kiszárad és megnyaltam a számat. Odakapta a tekintetét és jellegzetes vigyorra húzta a száját. Nagyon is tudom, hogy élvezte.

- Hölgyeim és uraim, a szobáik ezen és az eggyel lentebb lévő szinten van, kiosztom a kulcsokat és… - mondta, már-már kiabálva az idegenvezető, s hozzá is látott a kulcs kiosztásához. Harry halk kuncogását hallottam.

- Sosem fognak elmenni – suttogtam és elfordítottam a fejem, hogy rálássak a turistákra. Tekintetem találkozott egy középkorú nőjével, aki csak visszamosolygott rám. A plafonra néztem, ahol egy antik csillár lógott és világította be az igényesen berendezett hosszú közlekedőt. A falakba különböző minták voltak faragva és a fehér már lassan elvakította a látásom, ahogy koncentráltam a formákra. Harry forró leheletét éreztem a fülemnél, amiért kirázott a hideg. Nyeltem egy nagyot, hogy legyűrjem izgatottságom és legfőképp megőrizzem hideg vérem. Nem gondoltam volna… na jó, de, tudtam, hogy ilyen hatással lesz rám, ha a közelembe kerül. Belementem a játékba.

- Nem ilyen estét terveztem, de… - csuklott el a hangja. – Tetszik.

Zavarba hozott. Legalábbis azt hitte, hogy azért sütöm le a szemem, valójában nem is igen figyeltem pimasz megjegyzésére, sokkal inkább mással voltam elfoglalva. Egyik kezemmel belekapaszkodtam bicepszébe, ami megfeszült érintésem miatt. Láttam csillogó szemeit, ahogy egyre sötétebbé válik. Ujjaimat felfuttattam fehér ingén, minden gombot érintve. Éreztem minden egyes lélegzetvételét, felsőtestének szabályos mozgását, ahogy gyorsabbá válik. Kezem a mellkasához ért, majd egy hirtelen mozdulattal markomba szorítottam az ingét és ellöktem magamtól. Rávillantottam a fogsorom, majd elindultam egyedül a folyosón.

- Jössz már? – szóltam hátra. – Nem akarod megmutatni azt a naaaagy meglepetést? – kérdeztem iróniával a hangomban. Hosszú lábaival hamarabb utolért, mint amire számítottam.

- Jól van, nyertél. Legalábbis ezt a kört – mormogta, mire elnevettem magam.

Szokatlanul puha tenyerét az enyémbe csúsztatta és magával húzott. Zsebéből elővette a kulcsot, amint fél órája kapott a recepcióstól. Szegény öltönyös férfira rendesen ráijesztett. Először nem akarták odaadni neki a kulcsot, mondván, nincs engedélye, de amikor bemutatta az igazolványát, szegény férfi sűrű bocsánatkérések közepette szolgálta ki, sőt, még a liftet is ő hívta.

- Ugye tudod, hogy van lift? – kérdeztem ódzkodva, amikor felment előttem a lépcsőn.

Kezdtem úgy érezni magam ebben hotelban, mint egy labirintusban, amiből próbálunk kijutni.

- Igen, de a lift nem visz erre a szintre. Gyere! – szólt, és kettesével szedve a lépcsőket ment előttem. Egy pillanatig gyönyörködtem magasodó alakjába, ami tökéletesen rajzolódott ki a lámpák által nyújtott félhomályban. Utána mentem, már amilyen gyorsan engedte a magas sarkúm.

- Hűű – mondtam álmélkodva, amikor felkapcsolta a villanyt a szobában. Nem is szoba volt, talán terem. Harry felkapcsolta a lampionokat, hogy még jobban lássak. New York éjjeli forgalma tompán szűrődött be az üvegablakokon keresztül, ami gyakorlatilag a terem falait alkotta. Az ég sötét volt, de az épületek kivilágosították a várost. Harry felé fordultam, aki elégedetten konstatálta, hogy tetszik ez az egész. És meglepődtem.

- Ezt akartad mutatni? – forogtam körbe a terembe, hogy jobban szemügyre vegyek mindent. A falakról vászonlepedők voltak lelógatva, s mögöttük a lampionok világították át a vékony szövetet. Homlokráncolva állapodott meg a tekintetem a különböző színű kis golyókon, amik három üvegtálba voltak hagyva az egyik sarokban.

- Ezek a holnapi fotózásunk kellékei. És ezek – lépett oda az egyik tálhoz és kiemelt belőle pár golyót. Felém indult, s magas termetével megállt rögtön mellettem. Illata szokás szerint a gondolataimig hatoltak, és elbódított. Rekedtes hangja hozott vissza ismét a valóságba: - festékbombák. – Egyszerre hajította el a kis színes golyókat, amik halkan robbanva landoltak a lenvászon felületén. Kék és narancssárga foltok keveredtek rajta. A bűvöletébe kerültem és erős késztetést éreztem arra, hogy kipróbáljam.

- Szóval a terved, hogy tönkretegyük a holnapi fotózást? – vigyorogtam rá. Elhajítottam egy marék bombát, ami nem landolt messze a narancsos-kék folttól. Harry hümmögött egyet. Mögém lépett. Éreztem légzésének egyenletes áramlását.

- Hogy telt… az elmúlt fél éved? – kérdezte hosszas hallgatás után. Hangja rekedtes volt és kissé szomorkás.

Vállat vontam. – Nem rossz. Neked?

- Nem rossz – ismételte meg a szavaim. Nem törődve a kínos csenddel, elsétáltam mellette a vászonok felé, pontosabban ahol az elhajított golyók szétrobbantak. A színek keveredése valami meséset alkotott és csak néztem a az egybefolyó festéket. A lampionok romantikus hangulatot teremtettek, amelynek gondolatára összeszorult a torkom. Harry felé fordultam, aki még mindig ott állt lezseren zsebre tett kézzel. Összeforrt a tekintetünk.

- Egyszer vissza fogsz jönni Londonba? – suttogta.

- Nem tudom – válaszoltam Őszintén. – Lehet.

Bólintott egyet és tett felém egy lépést. Majd még egyet. Tekintete az enyémbe forrt és fogva tartott, mint aki birtokolni akar. Nem is tudtam volna más merre nézni. Kit akarok becsapni, nem is akartam. Élveztem a közelségét, melyre szükségem volt talán már hetek óta. Mert kezdett elviselhetetlenebb lenni a gondolat, hogy egy óceánnyi területtel van arrébb tőlem. Mindig befurakodta magát a gondolataimba gödröcskés mosolya és fűszeres illata. Már megint ott volt a kis rés az ajkai között, miután megnyalta őket. Nem is figyeltem háta mögé rejtett kezeit, csak akkor eszméltem rá, amikor rám ejtette őket. Rózsaszín és sárga porfelhő szállt körülöttem. Köhögni kezdtem, majd arrébb léptem, hogy kikerüljek onnan. Néztem, ahogy kuncog. Aztán már rázkódtak göndör fürtjei. Bosszúból odamentem az üvegtálhoz, amelyekben a festékbombák voltak és felé dobtam. Karjaival eltakarta az arcát, de meglepte a hirtelen őt körülölelő zöld, kék és sárga felhő. Most én kezdtem el nevetni, de nem tartott sokáig, mert mint kiderült, a zsebében még volt egy pár tartalék.

- Utállak – mondtam vigyorogva. Nem is gondoltam komolyan a szavaim, de ahogy láttam fehér fogsorát, ő se vette magára. – Nézd meg a hajam – mutattam a kék és zöld színekben pompázó fürtökre. Tükörbe se mertem nézni. – Habár, te se vagy semmi – nevettem el magam. Barna haját sárga festék borította.

- A fodrászom műve, de umm, szerintem se a sárga lesz a nyerő árnyalat – közölte és felém indult. Tudtam, mire készül, ezért megpróbáltam kikerülni őt, de nem sikerült. – Szerintem neked se a kék lesz a befutó – utalt az eredetileg világosbarna hajamra. Összefontam a karom a mellem előtt és lebiggyesztettem az ajkam, mint aki megsértődött. Halkan kacagott, majd bocsánatot kért.

Mivel magas alakja már csak egy méterrel állt előttem, a hajába dobtam egy rózsaszín festékgolyót.
– Igazad van, a rózsaszín jobban áll – közöltem lazán, majd még az enyhén köhögő Harryt megpróbáltam kikerülni gyorsan, de kezét a derekam köré csavarta és megpördített. A kezembe még ott volt egy fehér színű, s mivel magasabban voltam nála, kihasználtam az alkalmat, hogy ráejtsem. Azonnal letett.

- Bocsi – fújtam ki magam, vigyorogtam és próbáltam eltávolítani a rám eső részét a fehér festéknek. Harry a szokásos mozdulatával megrázta a haját. – Most olyan a hajad, mintha ráhányt volna egy szivárvány – kapott el a röhögő görcs mindkettőnket.

A lampionok sorban kigyulladtak, míg nem a szomszédos épületek szolgáltatták a fényt, ami homályba borította a szobát. Először behunytam a szemem, mert szokatlan volt ez a sötétség. Kellett egy kis idő, míg tisztán láttam, már amennyire ez lehetséges volt.

- Francba – motyogta Harry. Az ajtó be volt zárva, nyílván valaki itt járt és ellenőrzött minket.

Számmal O-alakot formáltam, de nem igazán adtam ki semmilyen hangot se. Néztem festékes blézert viselő alakját, ahogy próbálja kinyitni az ajtót, de hiába.

- Itt ragadtunk – sóhajtotta, majd lecsúszott az ajtó mentén.

Egyedül halk lélegzetvételeket lehetett hallani, ami olykor megtörte a csendet. Már nagyon álmos voltam, és az eget is kezdte narancssárgára festeni a felkelő nap. Egész éjjel fent voltam, egyesekkel ellentétben. Harry fejét a fejemre hajtotta, mert én párnaként használtam széles vállát. Így ültünk már mióta. Harry karórájára néztem és gyengén magam felé fordítottam, hogy megnézzem mennyi az idő. Fél öt. Érintésemre mocorogni kezdett.

- Elaludtam? – kérdezte rekedtes reggeli hangján, amit más szituációban irtó szexinek találnék, de félig éberen félig az álomvilág között lebegve nem igazán figyeltem.

- Ühüm – adtam meg a tömör választ. Ugyanúgy ültünk, mint eddig. Végül én törtem meg a csendet: - Miért nem hívtál? Vagy üzenhettél volna… - mondtam szinte már alig hallhatóan. Nem néztem a szemébe, de éreztem először meglepettségét, hogy rákérdeztem. Aztán válla ereszkedett, ahogy kifújta a levegőt és elkezdett mesélni:

- Nem tudtam, mit csinálhatnék. Vagy mit mondhatnék. Hidd el, napokig ott ültem a telefon mellett, hogy felhívjalak, de mire benyomtam volna a zöldet… - elhallgatott. Felemelte a fejét és a szemembe nézett. – Azért mentem ki a reptérre, mert nem akartam, hogy elmenj – suttogta. Lehelete égette az ajkam.

- Én… - A szavak a torkomra forrtak. Mit mondhatnék? Tényleg gondolt volna rám napokig? Újra ledermedtem, amikor eszembe jutott, hogy ott állt előttem a reptéren.
„Akkor ne menj el.”

- Sajnálom – mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp csordul le az arcomon. – Amit tettem, nem is tudom, miért. Hülye voltam, azt hittem, minden megváltozik. Nem akartalak megbántani – tört felszínre az eddig mélyen magamban tartott vallomás.

- Héé – ujjait végighúzta könnycseppjeim útján, s megállapodott állam alatt. – Azt hiszem én is elszúrtam. Tudtam, hogy nem vagy jól és önző módon magamnak akartalak. Nem akartam, hogy elmenj, mert úgy éreztem, mintha... Még sosem voltam senkivel ennyire jóban, és akivel törődnék is.

- És a fiúk? – nevettem fel keservesen.

- Tudod, hogy értem – nézett mélyen a szemembe. Zöld íriszei fogva tartottak. Kezem a mellkasán pihent, és éreztem, hogy az a megkönnyebbüléstől ereszkedik egyre lejjebb. Lehelete súrolta az ajkaimat és csak pár centiméter választotta el őket egymástól.

- Szeretlek – mormolta. Lehunytam a szemem, szorosan, de nem tartott sokáig, ugyanis a fehér ajtó, amire eddig azt hittük be van zárva, kicsapódott. Egy farmernadrágot és bő pulcsit viselő lány libbent be, akinek szőke hajkoronája tökéletesen állt.

Harry azonnal elengedett, majd mindketten feltápászkodtunk. Végignéztem gyorsan magamon, s megállapítottam, hogy hozzám képest a lány most jöhetett a kifutóról. A festék már totál ránk száradt, de valójában nem ez zavart a legjobban, hanem ahogy Harryre vetette magát és üdvözölte őt.

Láttam Harryn, hogy próbál tiltakozni és kibontakozni a csaj karmai közül, de mint aki hevesen ragaszkodik a tulajdonához, úgy szorította magához a fiút.

- Tudod, hogy már mindenhol kerestelek? Szívbajt kaptam, mikor Louis közölte, hogy nem vagy velük a szállodában – dramatizált és hűvös tekintettel nézett rám. Szerintem azonnal leesett neki a tantusz, mikor látta, hogy úgy nézek ki, mint egy szivárvány.

- Umm, Ali, ő itt…